elektomos járművek

Érted vagyunk – Suhanás elektromos rollerrel

2021.11.17.

Az okos eszközöket okosan is kell használni.

A Generali Biztosító és az Autószektor közös közlekedésbiztonsági sorozata.

Sajnos egyre több hír érkezik közlekedési balesetekről, amelynek valamelyik szereplője rolleren, pontosabban elektromos rolleren közlekedett. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő újfajta közlekedési eszköz valóban új lehetőségeket hozott a környezetkímélő közlekedésben, azonban a tölthető kétkerekűek rengeteg veszélyt is tartogatnak használóik és többi közlekedő számára.

Valóban sok előnye van

Egy elektromos roller a szolgálataihoz képest olcsó. Viszonylag alacsony ára ellenére az e-roller egyszerre könnyű és kicsi, így tárolása nem jelent gondot. Emellett gyors is, hiszen az általában 25 km/h-ás sebességre tervezett eszközzel nem akadunk bele a közlekedési dugóba, helyette a legkisebb helyeken is könnyedén haladhatunk át velük.

Sokáig volt szabályozatlan terület

A technika fejlődését a törvényi szabályozás nem tudta megfelelően lekövetni. Több vita is kialakult a közelmúltban arról, hogy milyen eszköznek is számít az e-roller, kell-e rá jogosítvány, mehetnek-e vele buszsávon, kerékpárúton, vagy a járdán? Az sem tisztázott, hogy szükség van-e felelősségbiztosításra, bukósisakra és hogy mi a helyzet az alkoholfogyasztással?

Világszerte további gondot okozott a nagyvárosokban, így Budapesten is, hogy a közösségi elektromos roller bérlő szolgáltatások igénybevételekor sok lett az elhagyott, felborult roller az utcákon, ez is több baleset forrása volt mostanában.

Új szabályok érkeznek

Talán nem kell már sokat várni a nemrégiben elkészült KRESZ-módosítási javaslat hatályba lépésére, amely várhatóan két kategóriába sorolja majd ezeket a járműveket: a legfeljebb 350W teljesítményű, kétkerekű és sík úton legfeljebb 25 km/h sebességre képes rollerek kisteljesítményű motoros rollereknek fognak minősülni, rájuk a kerékpáros közlekedés szabályai vonatkoznának minden tekintetben. Minden egyéb e-roller nagyteljesítményű motoros roller, amelyek a segédmotoros kerékpárra vonatkozó szabályokat örökölnék.

De mit tehetünk addig?

Hiába van egyre több elektromos roller az utakon, a közlekedésben résztvevők számára még mindig újdonságnak, ismeretlennek számít a technika. Egyrészt nehezen észrevehető, másrészt nem tudjuk, hogy milyen sebességre képes, így nehéz felmérni, elférünk-e előtte, vagy fékeznünk kell.

Nem számítunk rájuk például olyan egyenrangú kereszteződésekben, ahol elvileg jobbról nem jöhetne semmi. Nem vagyunk felkészülve arra sem, hogy járdán, lakó- pihenő övezetben bizony gyorsan és hangtalanul ott teremnek. Még inkább felkészületlenek vagyunk olyan helyzetekben, amikor a rolleres a járdán száguld. Itt a veszélyt az eszköz hangtalansága mellett a gyalogoshoz képest jelentős sebességkülönbség okozza.

Rolleresként és autósként, vagy gyalogosként is van teendőnk ezzel kapcsolatban. A rollerhasználóknak mindenképpen tudatában kell lenni, hogy közlekedési eszközük a többség számára ismeretlen, nehezen észrevehető és veszélyes, ezért a sebességet, a közlekedés helyét és módját úgy kell megválasztani, hogy akkor is el tudják kerülni az ütközést, ha a másik fél nem észleli őket időben.

Gyalogosént, kerékpárosként, autósként pedig fel kell készülnünk arra, hogy ezek a rollerek bármikor és bárhol megjelenhetnek, és bizony ki kell tudnunk védeni őket.

Új fogalom: a modern balesetek

Cikksorozatunk elkövetkező részében részletesen is foglalkozunk majd a „modern balesetek” témakörével, amelyben körbejárjuk majd, hogy az újfajta eszközök milyen veszélyeket rejtegetnek és milyen tipikus balesetekben lehetnek érintettek ezek a járművek.

Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....