Balaton

Évadnyitó és vitorlabontás a Balatonon

2018.05.13.

- Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) sajtóközleménye szerint idén is jó év várható turisztikai szempontból, mivel 2015 óta a Balatonhoz ellátogató turisták száma folyamatosan nőtt. A Balaton mellett számos fejlesztés kezdődött, ezek közé tartozik az MVSz programja, amelynek legfontosabb célja, hogy uniós pályázati források segítségével meghatározó vitorlásturisztikai célponttá tegye a Balatont.

Bóka István polgármester, az ünnepélyes évadnyitó házigazdája többek között arról beszélt, hogy ebben az évben Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot 50. alkalommal rendezik meg, a viadal Balatonfüredről indul és oda érkezik vissza.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium ügyvezető parlamenti államtitkára, a város országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Balaton Magyarország legnagyobb természeti kincse, és a kormány is dolgozik azon, hogy most és a jövőben is ezt a természeti kincset még többen keressék fel. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke beszédében kiemelte: sportdiplomáciai siker, hogy öt nemzetközi vitorlásversenyre is sor kerül a Balatonon.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....