luxusautó

Ez most a világ legdrágább új autója, nem fogja elhinni, mennyibe kerül

2021.05.29.

A Rolls-Royce Boat Tail mindössze három példányban létezik, és már mindhárom gazdára talált.

A Rolls-Royce csak a napokban jelentette be, hogy a gyári, egyedi karosszériákat építő részlegét újra megnyitja, és azóta már az itt készült első autó is bemutatkozott. A Boat Tail neve az 1920-as, 30-as évek legritkább Rolls-Royce-aira utal, de maga az autó inkább a 2017-es Villa d’Este-en bemutatkozott Sweptaillel mutat rokonságot.

Akkoriban a Sweptail volt a legdrágább új autó a világon a maga 12,8 millió dolláros (3,6 milliárd Ft) árával, de a Boat Tail 28 millió dolláros árához (8 milliárd forint) képest ma már olcsónak tűnik. Ebből a pénzből akár három darab Bugatti Centodieci is kijönne.

A képeken látható Boat Tail az első a legyártandó háromból, egy olyan milliárdos vásárolta meg, akinek van egy 1932-es eredeti Boat Tailje is, amelyet az új verzió érkezésére teljesen felújíttatott és restauráltatott.

A meseszép, 5,8 méter hosszú kék kabrió a négyajtós Phantomon alapul, a kézzel formázott, teljesen egyedi alumínium karosszériaelemek alatt a Rolls-Royce alumínium térváza (Architecture of Luxury) lapul. Nem csak a lemezek, hanem a szuperkeskeny LED lámpák is egyediek, de a kocsi legizgalmasabb része a hajószerű far, amiről a nevét kapta. Ennek két oldalra nyíló fedele egy luxus étkészletet és pezsgős készletet tartalmaz két hűtőszekrény mellett.

A Boat Tail-hez egy keménytetőt adnak, amelyet nem lehet összehajtva az autóban tárolni, ezért minden nyitott tetős kirándulás az elázás kockázatával jár együtt. Tudták ez Goodwoodban is, ezért egy ideiglenes ponyvatetőt azért mellékeltek a kocsihoz, amely legalább egy kicsit véd az időjárás viszontagságai ellen. A kocsi mozgatásáról a 6,75 literes, dupla turbós, 563 lóerős V12-es benzinmotor gondoskodik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....
2026.03.16
Amilyen gyorsan beköszöntött a tavasz, ugyanilyen friss lendülettel tartotta meg első idei....
2026.03.16
Az elektromos ID. Buzz valódi mindentudó: VW Bus-ként öt-, opcionálisan pedig hat- vagy hétüléses....
2026.03.16
Bennük is magyar szív dobog...méghozzá az EA888 R4 Otto 2.0L TFSi - írták a Facebook-oldalukon, és....
2026.03.16
Egész Németország a magas benzinárak miatt panaszkodik. Az iráni háború miatt egyre drágább a....
2026.03.15
Mocsáron jár, úszni tud és minden terepet felfal. Mi kell még egy autótól?  ..
2026.03.15
A hajrában átvészelt szívrohamon túl is voltak fontos tanulságai a Kínai Nagydíjnak Andrea Kimi....
2026.03.15
Nem kis fejtörést okoz az orosz autóiparnak a frissíben hatályban lépett nyelvvédelmi törvény. ..
2026.03.15
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Aki ügyetlen, mindenhol ügyetlen. ..
2026.03.15
Egy évtizedes stagnálás után a brit kormány radikális fordulatot hirdet a közlekedésbiztonságban:....