autómegosztás

Ezen az öt helyszínen bővítette szolgáltatási területét a GreenGo autómegosztó

2024.02.27.

A GreenGo az eddigi budapesti szolgáltatási területét öt helyszínnel bővítette, így mintegy 300 000 lakos számára vált elérhetőbbé az autómegosztás - közölte a GreenGo kedden az MTI-vel.

Így már Csepelen, Pesterzsébeten, Pesthidegkúton, Budaörsön és Budafokon is lehet a GreenGo autóival például parkolni, bérlést indítani és zárni. A társaság kiemelte, hogy járműveikkel ugyanakkor nemcsak a szolgáltatási területen, hanem az egész országban lehet közlekedni.

A GreenGo több mint 500 járműből álló flottáját csak elektromos autók alkotják. Ennek köszönhető, hogy a GreenGo indulása óta több mint 5000 tonna szén-dioxidtól kímélték meg a környezetet a felhasználók, akik már 27 millió kilométert tettek meg. Hozzátették, hogy 2022-ről 2023 év végére 22 százalékkal nőtt az új és 25 százalékkal az aktív felhasználók száma. A GreenGo jelenleg több tízezres felhasználói adatbázissal rendelkezik.

A szolgáltatási területet a tervek szerint az év végéig tovább bővítik az agglomerációban, részben a felhasználók számának emelkedése, részben az árbevétel növekedése érdekében.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Zrt. nettó árbevétele 2022-ben 985,63 millió forintot, 2021-ben pedig 677,929 forintot tett ki. A cég 2022-ben 385,138 millió forintos, egy évvel korábban 884,226 millió forintos veszteséggel zárt. A 2023-as adatokat ugyan még nem hozták nyilvánosságra, de azt közölték, hogy tavalyi árbevételük alapján az autómegosztók piacán Magyarországon a harmadik helyen álltak.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....