Azt gondolom, még a legjámborabb és legszabálykövetőbb sofőrnek is enyhén görcsbe rándul a gyomra, amikor leinti őt a rendőr.

Nyilván a mélyére lehetne ásni annak, hogy honnan van bennünk ez az ösztönös pánik. Talán onnan, hogy gyerekkorunkban ezzel fenyegettek a felnőttek (nem, nem csak, vagy nem is a szülők, hanem mondjuk a szomszéd vagy valamelyik agresszívabb tanár), hogy ha rosszak leszünk, elvisz minket a rendőr a dutyiba? (Vagy a zsákos ember, kultúrköre válogatja, kit, mivel igyekeztek helyes magatartásra bírni.) Azt gondolom, a ma felnövekvő generációban nem lesz meg ez a fajta visszahőkölés az egyenruha láttán, hiszen a XXI. században születettek igen sok egyéb rémisztő dologgal találkozhatnak az online világban, az ingerküszöbüket meg sem érinti egy uniformisos figura, de ez már egy másik történet.

Maradjunk a harminc pluszos korosztálynál, azoknál a sofőröknél, akik zsigerből magyarázkodnának a rendőrnek, akkor is, ha vétlenek.  És az alaptézis az, hogy a közúti ellenőrzés olyan élmény, amelyet senki nem szeret. De ha fejben gyorsan leltárt készítünk, akkor könnyedén megőrizhetjük a nyugalmunkat.

Leltárt arról, hogy a dokumentumaink (nálunk van az érvényes vezetői engedély, a biztosítás be van fizetve) rendben vannak-e. Aztán Visszagondolni az elmúlt percekre, hogy vajon nem léptük-e át a sebességkorlátozást. Ha mindez ok., akkor miért lennénk idegesek. Ha pedig nem ok., az idegesség akkor sem old meg semmit. 

Ami viszont oldhatja a kellemetlenséget, az a megfelelő hangnem a hivatalos személlyel szemben. Ha a rendőrt udvarias formában és kulturált hangtónussal (értsd: nem hőbölögve vagy flegmán) szólítjuk meg. A kért információkra készséggel adott világos válaszok elősegítik az ellenőrzés gyors lefolytatását. Az együttműködő és tiszteletteljes hozzáállás megkönnyítheti a procedúrát, míg az agresszív viselkedés vagy a kitérő válaszok szükségtelen bonyodalmakhoz vezethetnek. És ne feledjük, ha vétkeztünk, általában van egy „-tól -ig” határ a büntetés kiszabásánál. A kellemetlenkedő sofőr jó eséllyel kockáztatja a magasabb tétel kiszabását.

Szóval, mivel ne provokáljuk vagy hergeljük a rendőröket? (Akik mellesleg, egyébként, csupán a munkaköri kötelességüket végzik.) Ezeket a frázisokat kerüljük, amikor leintenek az egyenruhások, hogy húzódjunk félre az útról:

"De nem tettem semmi rosszat"

Ez a kifejezés úgy értelmezhető, mint a hatóság provokálása és negatív reakciókat vált ki. Jobb, ha tömören válaszolunk a kérdésekre, előítéletek nélkül.

"De nem ittam"

Felesleges gyanúkeltés, ha véralkohol-tesztet végeznek. A védekező hozzáállás félreértelmezhető.

"Nem sietek"

Még ha ez igaz is, arra adhat okot, hogy a rendőr gyanakodjon: van valami rejtegetni-valója.  

"Nem tudom, miért állított meg"

Ez a kérdés az együttműködés hiányának tekinthető. És nincs is semmi értelme, a rendőr úgyis elmondja, miért intette Önt le.  

„Tudja, hogy kivagyok?” vagy ”Tudja, hogy ismerem X.Y.Z.-t?”

A kivagyiság, illetve a befolyásos kapcsolatokkal való fenyegetődzés súlyos hiba és még súlyosabb következményekhez vezethet.

A nyugalom, az együttműködés és a tisztelet a kulcs a felesleges bonyodalmak elkerüléséhez. Ez a hármas, a habitusnak ez a triumvirátusa, ha jellemzi a kommunikációt, nyilvánvalóan nem csak a rendőrrel szemben működik, hanem en bloc, az egyéb társas kapcsolatokban is. És bár ez egy, autókkal, közlekedéssel, járművekkel kapcsolatos történelmi érdekességekkel, valamint technikai újdonságokkal foglalkozó oldal, nem pedig pszichológiai útmutató az élethez, mivel a „Női szemmel” rovatba készült ez a cikk, ezért szeretnék egy kitérőt tenni és fentiekhez kapcsolódóan hadd írjam le ide azt a bölcseletet, amelyet alapvető fontosságúnak tartok, és hiszem, hogy nem csak általánosságban, de a közlekedésre is alkalmazható, ha megfogadnánk, jobb, biztonságosabb, élvezetesebb lenne az élet a sztrádákon is:

„Bátorsággal messzire eljuthatsz, udvariassággal bárhová.”

Forrás: solomotori.it