Forma-1 Kínai Nagydíj

F1: George Russell rajtolhat az élről a kínai sprintfutamon

2026.03.13.

A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki sprintkvalifikációján, így a szombati rövid távú futamot ő kezdheti majd az élről.

A múlt vasárnapi idénynyitó ausztrál viadalon győztes Russell mögött csapattársa, az olasz Andrea Kimi Antonelli zárt másodikként, a világbajnoki címvédő és ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren pilótája pedig harmadikként. Russellnek ez pályafutása első sprint pole pozíciója, előnye pedig megnyugtatónak tűnik, Norris ugyanis több mint hat tizedmásodperccel marad el tőle körönként.

Az első hat helyre befért még egy McLaren, valamint a két Ferrari: a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton a negyedik pozícióból startol majd, a harmadik sorból pedig Oscar Piastri, a McLaren ausztrál, valamint Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája rajtolhat.

A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a nyolcadik rajtkockát kaparintotta meg.

A 19 körös, így valamivel több mint 100 kilométer versenytávú sprintfutamon az első nyolc helyezett szerez - sorrendben 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 - pontot. A rövid távú viadalt szombaton - magyar idő szerint - 4 órakor rendezik, 8.30-tól pedig már a vasárnapi Kínai Nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzést rendezik majd Sanghajban.

 

A sprintfutam rajtsorrendje:

1. sor:

George Russell (brit, Mercedes)

Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)



 

2. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Lewis Hamilton (brit, Ferrari)



 

3. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)



 

4. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpine)

Max Verstappen (holland, Red Bull)



 

5. sor:

Oliver Bearman (brit, Haas)

Isack Hadjar (francia, Red Bull)



 

6. sor:

Nico Hülkenberg (német, Audi)

Esteban Ocon (francia, Haas)



 

7. sor:

Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)

Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)



 

8. sor:

Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)

Franco Colapinto (argentin, Alpine)



 

9. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)



 

10. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)



 

11. sor:

Valtteri Bottas (finn, Cadillac)

Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.14
Hamburgban július közepe óta az előzetesen regisztrált lakosok mobilalkalmazásból hívhatnak....
2026.09.13
Miközben Magyarországon új autógyárak és gyártósorok indulnak, Nyugat-Európában már azon....
2026.09.13
Így változtatja meg a Free Flow rendszer az utazásunkat.   ..
2026.09.13
Oliver Solberg 19,1 másodperces előnnyel várhatja a vasárnapi zárónapot a dél-amerikai versenyén,....
2026.09.13
A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte vasárnap....
2026.09.13
A terepjárók világában az egyik legnagyobb kihívást mindig is a mély vízátkelések jelentették.....
2026.09.13
Baleset és műszaki hiba miatt jelentősen késhetnek a vonatok Győr és Hegyeshalom között - közölte....
2026.09.13
Az M1-es autópálya bővítése nem csupán a pálya szélesítéséből áll: a most bővülő 78 km-es szakaszon....
2026.09.13
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Éjszakai járőr. ..
2026.09.13
A közlekedési és beruházási miniszter visszavonta a MÁV-ot a svájci használt Stadler GTW....