fejlesztések

Fejleszti és bővíti termelőberendezéseit a Škoda a nyári szabadságolások alatt

2015.08.04.

A hamarosan induló nyári szabadságolások ideje alatt is intenzív munka folyik majd a ŠKODA csehországi gyáraiban. A vállalat Mladá Boleslav, Kvasiny és Vrchlabí üzemeiben a termelőberendezések fejlesztésére és bővítésére kívánja kihasználni a két-három hetes gyártási szünetet. A középpontban a kvasiny-i gyár bővítése áll, ahol a nyári szünet már július 27-én kezdetét vette és egészen augusztus 14-ig tart. Mladá Boleslavban és Vrchlabíban egyaránt augusztus 3. és 14. között zajlanak a karbantartási munkálatok.

„Hatékonyan használjuk ki a gyártási szünet időszakát termelőberendezéseink célzott fejlesztésével, illetve összehangolásával. Az elkövetkező hetek során – így a nyári szabadságolások időszaka alatt is – a kvasiny-i gyár kapacitásának tervezett bővítése áll a középpontban” – jelentette be Michael Oeljeklaus, a ŠKODA igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja.

 

Kvasiny gyárában az idei évtől az új ŠKODA Superb és az új ŠKODA Superb Combi készül, de a ŠKODA Yeti kompakt SUV-modell is itt gördül le a szerelőszalagról. Kapacitása az elkövetkező évek során évi 280 ezer járműre bővül, s a nyári termelési szünet alatt is az ennek megfelelő projektek zajlanak. Új berendezéseket telepít a ŠKODA például a fényezőüzembe, valamint átszervezi, illetve bővíti a karosszériagyártás folyamatát. Az összeszerelő üzem kapacitása szintén nő, s itt is fejlesztések várhatók, emellett a logisztikai csarnok építése is folytatódik.

A ŠKODA székhelyén, Mladá Boleslavban működő gyárban a két (MB I és MB II) gyártósor karbantartása a legfőbb művelet a nyári szünet ideje alatt, amelynek kezdetére mindkét sort teljesen kiürítik. A sajtoló- és a karosszériaüzemben szintén végeznek majd karbantartásokat. Új hűtőzónával gazdagodik a fényezőüzem, a motorgyártásban pedig a motorblokk-szalag nyomat- és szerelőberendezését modernizálják.

 

Vrchlabí gyárában a DQ 200 sebességváltó gyártóberendezéseinek bővítését folytatja a ŠKODA. A korszerű, kettős tengelykapcsolós DQ 200 váltóművek 2012 óta készülnek itt, s a ŠKODA mellett a Volkswagen csoport más márkáinak modelljeiben is megtalálhatók. 2016 tavaszáig 1500-ról napi 2000 darabra tervezik növelni az itteni gyártókapacitást, amelynek előkészületei fokozott intenzitással zajlanak a gyár nyári leállásának idején.

Termelési helyszínein zajló projektjein túl a vállalat további beruházásokra is sort kerít a nyári szabadságolási időszak alatt, így a ŠKODA Mladá Boleslav-i gépészeti szakiskolájának tantermei is megújulnak, s új étkezde is létesül.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....