Honda

Fejlett menetbiztonsági eszközök új nemzedékét leplezte le a Honda

2021.11.25.

A mesterséges intelligencián és ultramodern kommunikációs megoldásokon alapuló rendszerrel azt szeretné 2050-ig elérni a vállalat, hogy egyetlen halálos közlekedési baleset se történjen többet.

Ma tartotta legújabb, legfejlettebb menetbiztonsági eszközeinek nemzetközi bemutatóját a Honda. A legendás japán vállalat arra törekszik, hogy végleg felszámolja a közlekedési baleseteket, egyszersmind lehetővé tegye, hogy az emberek kockázatok nélkül, teljes biztonságban élvezhessék a mobilitás nyújtotta szabadságot.

Ennek érdekében két innovációt dolgozott ki, melyekkel elérhető a fő célkitűzés, nevezetesen, hogy 2050-ben már egyetlen olyan halálos baleset se történjen, melyben Honda motorkerékpár vagy autó érintett. Az egyik nóvum az úgynevezett „Intelligens Vezetéstámogató Technológia” (Intelligent Driver-Assistive Technology), ami a világ első, mesterséges intelligencián alapuló, közúti asszisztense, mely nem egyébre képes, mint kiszűrni a vezetői hibák többségét, ezáltal minimálisra csökkenteni az ütközések kockázatát. 

A másik találmány az „Épen és Egészségesen Hálózati Technológia” (angolul: Safe and Sound Network Technology), azaz egy új telekommunikációs rendszer, ami kapcsolatot teremt a járókelők, a járművel közlekedők és az infrastruktúra között, így megelőzhetővé válik a veszélyes helyzetek kialakulása. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....
2026.04.08
A korai autók karbantartása napi, heti rituáléval járt. Mérföldkőnek tekinthetjük Oscar Zerk....
2026.04.08
A Lexus következetesen építi tovább imázsát. Ennek egyik eszköze, hogy a márka kilép saját iparági....
2026.04.08
Jóval 100 dollár alá esett a kőolaj ára a világpiacon szerda reggel, miután az Egyesült Államok és....
2026.04.08
Az állami szavazáson átment a kérés, és a kongresszus is megszavazta. Már csak a Szövetségi....