Cupra

Felélesztheti a villanyos hot hatch szegmenst a Cupra?

2021.09.12.

Közeledik a Müncheni Autószalon, úgyhogy sorra mutatják be a gyártók az új modelljeiket, illetve koncepcióikat. Eddig a legérdekesebb tanulmányautóval egyértelműen a Cupra jelentkezett, akik jól láthatóan szeretnék életre kelteni az elektromos hot hatch szegmenst.

Miközben a hagyományos hot hatch szegmens egyre zsugorodik, a Cupra nagyszerű alternatívát mutat arra, hogy hogyan lehetne az eddig tanultakat átültetni a villanyos világba. UrbanRebel nevű koncepciójuk már-már versenyautó: szexi háromajtós bódé, elől-hátul vonószemekkel, aerodinamikailag átgondolt szélesítésekkel, aero felnikkel, és persze vad hátsószárnnyal.

Miközben úgy tűnhet, hogy egy jövőbeli kupasorozat kész versenyautóját láthatjuk, a valóság az, hogy ezt az apró méregzsákot a Cupra piacra küldené, 2025-ben. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem a versenyváltozatot mutatták be először – az ősi sikeres recept szerint. Az UrbanRebel alapját ugyanúgy az MEB padlólemez legrövidebb változata szolgáltatja, mint az összes többi VW-csoportos, kisméretű villanyautónak.

Szokatlan módon teljesítményadatokat is közöltek hozzá a spanyolok: állítólag 335 lóerős, de rövid ideig 429 lóerőt is képes kipréselni magából. A 0-100-as sprintet 3,2 másodperc alatt tudhatja le. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a sorozatgyártásra szánt alapverzió ennek jószerivel a felére lesz csak képes, ráadásul több mint biztos, hogy a háromajtós kasznit is dobják addigra. Kezdőára 20 000 euró környékén lehet a piaci bevezetésekor a Cupra szerint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....