jelzőtáblák

Fiatal női kamionsofőr zúzott le egy 1880-ban épült hidat Amerikában

2015.12.30.

A képeken látható eset iskolapéldája annak, mi történik, ha valaki nem figyel az út mentén elhelyezett táblákra, vagy éppen figyel, de nem tudja értelmezni a kihelyezett információt. A 30 tonnás szerelvény újonc sofőrje egy elég kemény leckét kapott arról, hogy a jövőben ezt ne tegye ugyanakkor nem tudható, hogy a műemlékként nyilvántartott híd helyrehozható-e.

A 19. századi hídtervező minden bizonnyal számolt emberekkel, öszvérekkel, lovas kocsikkal, amikor a terhelhetőségi számításait végezte, és valószínű hallott már francia feltalálók által megalkotott gőzgép által hajtott masinákról is. Azonban a tömeggyártásban készülő automobil csak 1886-ban jelent meg, így az efféle eszközök okozta átmenő forgalom még hírből sem lehetett ismert, amikor az Indiana állambéli, Paoli városában híd épült.

Érthető tehát, hogy magasság, súly és egyéb korlátozó táblákkal védték a 135 éves építményt, de sajnos erre éppen nem figyelt a 23 éves Mary Lambright, akinek jogosítványán mégcsak meg sem száradt a pecsét, amikor a 30 tonnás szerelvény volánja mögé ült. Így megtörtént a baj, merthogy 24 tonnával haladta meg a hídon átengedhető legnagyobb össztömeget a zöldfülű, és egyébként vagány csaj szerelvénye.

A hölgy a baleset után elismerte, hogy látta a súlykorlátozásra vonatkozó táblát, de nem tudta átszámolni fejben (menet közben) hány fontnak is felel meg a jelzett 6 tonna, és ebben a számolásban az anyósülésen utazó, 17 éves unokatestvére sem tudott segítségére lenni időben. A hat tonna egyébként 12.000 fontnak felel meg, ebből következik, hogy a nyerges-vontató és pótkocsija ötször annyit, azaz 60.000 fontot nyomott.

Forrás: yahoo.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....