Rolls-Royce Cullinan

Fiatalabb vásárlóira céloz a Rolls-Royce Cullinan

2024.05.26.

Először kerül egy apró Spirit of Ecstasy az utastérbe, és először gurul 23-colos felniken, legalábbis gyárilag a világ legnagyobb SUV-ja.

Mostanra a legtöbb prémium gyártónak van városi terepjáró a kínálatában – még a Ferrari és az Aston Martin is beadta a derekát, nem kis sikerrel –, de a legmeglepőbb mind közül talán a Rolls-Royce Cullinan érkezése volt. Sokáig kivártak a goodwoodiak, de úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb SUV-jának megjelenése új löketet adott a gyártónak, hiszen egy teljesen új réteget sikerült megcélozniuk. A Rolls-Royce azt találta, hogy a többi modelljükhöz képest sokkal fiatalabb, átlagban 43 évesek a Cullinan vásárlói és az is meglepő tény lehet, hogy elsősorban városban használják a hatalmas batárokat, méghozzá maga a tulajdonos vezeti őket.

Ennek fényében frissítették most a Rolls-Royce Cullinant, ami hajtáslánc szempontjából nem változott szerencsére: megmaradt a duplaturbós V12, alap változatban 563 lóerővel, a Black Badge sportváltozat esetében pedig 592 lóerővel. Leginkább az új orr kialakításról lehet majd felismerni a faceliftet, ami egyfajta bajuszként folytatja a nappali menetfény ívét, bár a Rolls-Royce szerint a városi felhőkarcolók inspirálták. Itt is megjelenik a kivilágított hűtőrács, mint az anyacégnél, és először gurul gyárilag 23-colos felniken. A beltér megkapja a Spectre EV full digitális műszerfalát, és először kerül egy Rolls belsőbe egy apró Spirit of Ecstasy figura, ami a híres jelvényt idézi.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....