K+F

Fontos lépést tettek magyar kutatók a terahertzes technológia továbbfejlesztéséhez

2023.12.25.

Szegedi, pécsi és budapesti kutatók együttműködésével olyan, teljesen új elven működő, nagy hullámhosszúságú fénnyel vezérelt elektronforrást sikerült létrehozni, amely a maiaknál jóval gyorsabb elektronikai eszközök működését is megalapozhatja a közeljövőben.

A fény által előidézett elektronkibocsátás régóta ismert jelenség, tanulmányozása alapvető felfedezésekhez vezetett. E jelenség magyarázatával – és nem a relativitáselmélettel – érdemelte ki Albert Einstein a Nobel-díjat 1921-ben. Krausz Ferenc 2023-ban Nobel-díjjal kitüntetett munkája pedig lehetővé tette az elektronok atomon belüli mozgásának tanulmányozását a jelenleg elérhető legrövidebb – attoszekundumos időtartamú – időskálán.

Illusztráció: Fülöp Sámuel Sihombing

A fényelektromos hatás (elektronkibocsátás) létrehozásához általában a látható fényénél jóval rövidebb hullámhosszúságú ultraibolya vagy lágy röntgensugárzást használnak. Az atomokban és molekulákban lévő elektronok kiszabadításához ilyen besugárzásnál a kvantummechanika törvényei által megengedett legkisebb átadható energiamennyiség is elegendő. Egészen más a helyzet a látható fényénél jóval hosszabb, milliméteres hullámhosszú – úgynevezett terahertzes – sugárzás esetén, ilyenkor ugyanis csak rendkívül erős elektromos terű terahertzes sugárzás tud elektronokat kiszabadítani az anyagból, az úgynevezett alagúteffektus révén.

Ez utóbbi jelenséget vizsgálták a rangos Nature Communications folyóiratban frissen közölt munkájukban (https://doi.org/10.1038/s41467-023-42316-0) az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet, a Pécsi Tudományegyetem és a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai. Kísérletükben rendkívül erős, 100 ezer volt/centimétert is meghaladó elektromos teret állítottak elő, terahertzes impulzusok formájában. Ezek felhasználásával elsőként sikerült kísérletileg kimutatniuk terahertzes impulzusok által kiváltott felületi elektronkibocsátást. Az elektromos tér irányának megfordításával pedig a kiszabadított elektronok számát is szabályozni tudták.

Az elektronikai eszközök kapcsolási sebessége és a telekommunikáció adatátviteli sebessége évtizedek óta folyamatosan nő, és már a közeljövőben számíthatunk arra, hogy a leggyorsabb eszközeinkben a mikrohullámokat a nagyságrendekkel sebesebb terahertzes hullámok váltják fel. A magyar kutatók most publikált új eredményei fontos lépést jelentenek ennek az erős terű terahertzes technológiának a megalapozásában, hiszen a kísérleteik alapján nagy sebességű, terahertzes frekvencián működő kapcsolók építhetők. Az eredmények ezenkívül jelentős mérföldkövet jelentenek a felületi elektronkibocsátáson alapuló, kisméretű, intenzív elektronforrások fejlesztésében is, amelyek az orvostudomány, a biológia és az anyagtudomány számos területén nélkülözhetetlenek.

Eredeti közlemény:

  • Subcycle surface electron emission driven by strong-field terahertz waveforms
  • Shaoxian Li, Ashutosh Sharma, Zsuzsanna Márton, Priyo S. Nugraha, Csaba Lombosi, Zoltán Ollmann, István Márton, Péter Dombi, János Hebling, József A. Fülöp
  • Nature Communications 14, 6596 (2023)
  • https://doi.org/10.1038/s41467-023-42316-0

Forrás: Wigner Fizikai Kutatóközpont

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....
2026.04.28
Az EU zöld utat adott a fejlett vezetéstámogató rendszereknek. Csak éppen nem gondoskodtak arról,....