Forma-1

Fontos változások jönnek 2022-ben a Forma-1-ben

2021.02.13.

Megegyezés született csütörtökön a csapatok és a gyártók között több fontos kérdésben, többek között a motorfejlesztésről is.

A 2022-es idénytől tilos lesz a motorfejlesztés a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő istállók számára. A döntésért elsősorban a Red Bull lobbizott, az osztrák csapat ugyanis a Honda erőforrásait használja. A Red Bull már korábban közölte, nem lesz lehetősége a fejlesztésre, mert a japán gyártó a mostani idény végén távozik az F1-ből.

A csütörtöki online bizottsági ülésen lebonyolított szavazás eredményét a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) "a sportág szignifikáns fejlődéseként" jellemezte, amely utal "az FIA, a Forma-1, és a versenycsapatok közötti egységre és együttműködési hajlandóságra."

Az FIA - a szerdai sajtóhíreknek megfelelően - azt is közölte, hogy a portugáliai Portimao a jelölt az F1-es versenynaptár egyetlen üresen maradt dátumára, ahol az első Vietnami Nagydíj szerepelt volna, ám az ázsiai ország nem vállalta a rendezést. A portugál helyszínen május 2-án lenne a futam, de a promóterrel még meg kell egyezni.

A versenyhétvégék lebonyolításának átalakításáról, módosításáról csütörtökön nem határoztak. Az úgynevezett sprintfutamok megrendezésének lehetőségéről tovább egyeztetnek, valamint létrehoztak egy munkacsoportot, melynek a feladata megalkotni az erre vonatkozó tervezetet azzal a céllal, hogy végleges döntés születhessen az idény március 28-i rajtja előtt.

Az idei első futamot Bahreinben rendezik, a versenynaptár pedig rekordot jelentő 23 viadalból áll. A Magyar Nagydíjat augusztus 1-jén rendezik a Hungaroringen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....