Ford Motor Company

A Ford jelentősen megerősíti a készpénzkészletét

2020.03.21.

Több intézkedést hozott az amerikai gyártó annak érdekében, hogy a kialakult egészségügyi helyzetben tovább erősítse készpénzhelyzetét és mind a munkavállalói, mind az ügyfelei vonatkozásában fenntartsa a stratégiai rugalmasságot – ennek nyomán pedig lépéselőnyben legyen majd a versenytársaival szemben, amikor a nemzetközi gazdaság kikeveredik a jelenlegi akut bizonytalanság időszakából.

„Ahogyan a Nagy Gazdasági Válság idején is tette, a Ford olyan módon kezeli a koronavírus előidézte krízishelyzetet, amely ebben a létfontossági időszakban védelmet jelent az üzleti tevékenységünk, a munkatársaink, ügyfeleink és forgalmazóink számára,” jelentette ki a Ford elnök-vezérigazgatója, Jim Hackett. „Amerika legnagyobb járműgyártójaként és az autóipar legnagyobb munkaadójaként azt tervezzük, hogy a jelen krízishelyzetből erősebb vállalatként kerülünk ki, amely a későbbiekben a gazdaság élénkítésének hajtómotorjává válhat.”

A társaság a mai napon arról értesítette a hitelezőit, hogy két hitelkeretből lehívja a teljes még fel nem használt összegeket, azaz 13,4 milliárd USD összeget a vállalati hitelkeretből, valamint 2 milliárd USD összeget a kiegészítő hitelkeretéből. Az ezen lehívások eredményeként szerzett készpénztöbbletet a társaság arra használja fel, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány miatti termelésleállításnak a működőtőkére gyakorolt ideiglenes hatásait és megőrizze a Ford pénzügyi rugalmasságát.

„Bár nyilvánvalóan nem láttuk előre a koronavírus-járványt, gondoskodtunk arról, hogy erős mérleggel és bőséges likviditással rendelkezzünk, amelynek segítségével ki tudjuk védeni a gazdasági bizonytalanságokat és továbbra is befektethetünk a jövőnkbe,” jelentette ki Hackett. “A Ford dolgozói rendkívül rugalmasak és motiváltak, ezért bízom abban, hogy az általunk hozott intézkedésekkel a jelenlegi bizonytalan helyzetet kezelni tudjuk, és egyúttal a jövőt is építjük.”

A Ford a gazdasági visszaesés első jeleinek megjelenésekor többször is jelezte, hogy célja 20 milliárd USD készpénz és 30 milliárd USD likviditás elérése. A 2019. év végén ezek a mutatók a következők voltak: 22 milliárd USD és 35 milliárd USD.

A Ford ugyanakkor bejelentette, hogy felfüggesztette az osztalékok kifizetését, előbbre sorolta a társaság közeli jövőbeli pénzügyi rugalmasságát, tovább folytatta a befektetéseket a 2020. évre bevezetni tervezett több ambiciózus új termékébe, valamint a hosszú távú növekedési kezdeményezésekbe.

Ezen kívül a Ford azt is bejelentette, hogy visszavonja a 2020. évi pénzügyi teljesítményre vonatkozóan 2020. február 4-én kibocsátott pénzügy iránymutatását, amely az üzleti környezet adott bizonytalanságai miatt nem vette figyelembe a koronavírus hatásait. A társaság az évre vonatkozó iránymutatások aktualizálását az első negyedéves eredmények bejelentésének idejére, azaz jelenleg április 28-ra tervezi.

A Ford ezen a héten bejelentette, hogy tervei szerint az Észak-Amerikában és Európában lévő gyáraiban a mai nappal ideiglenesen felfüggeszti a termelést. Ezeket az intézkedéseket a munkavállalók egészsége és biztonsága érdekében, valamint azért hozták, hogy választ adjanak az ellátási lánc problémáira és más korlátozásokra. A társaság együttműködik a szakszervezetek képviselőivel annak érdekében, hogy a termelés a következő hetekben biztonságosan és hatékonyan induljon újra.

Hackett megjegyezte, hogy Kína volt az első ország, amely a vírussal szembesült, és ma már kilábalóban van a koronavírus válságból, és az autók iránti kereslet növekedésének jeleit mutatja. A kínai helyzet rendeződéséről szóló hírek szolgáljanak a gazdaság általános élénkülésével kapcsolatos optimizmus forrásaiként, amint a vírus jelentette fenyegetettség alábbhagy – jelentette ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....