elektromos Ford

A Ford már most csökkenti az új elektromos autóinak gyártását

2024.11.17.

Az amerikai vállalat az elektromos járművekkel járó gyorsan romló piaci feltételeket okolja. 



Képek forrása: Motor 1

Bár a Ford Explorer Electricet 2023 márciusában mutatták be, az amerikaiak csak idén júniusban kezdték meg az autó gyártását. A júliusban bemutatott újragondolt Capri gyártása pedig most szeptemberben indult be. A cég viszont úgy döntött, hogy a Németországban található kölni gyárban lévő teljesítményét csökkenteni fogja. Ennek oka az, hogy a két, Volkswagenhez kapcsolódó modell egyáltalán nem fogy olyan jól, mint ahogy azt eltervezték. 

A Ford egyik sajtószóvivője szerint az elektromos járműveket érintő, gyorsan romló piaci feltételek folyamatosan fékezik az Explorer és a Capri gyártását is. A kölni gyárban dolgozó alkalmazottaknak most egyetlen opciójuk van: egy hétig dolgozhatnak, majd egy hétig el kell menniük szabadságra, és ezt a tendenciát a karácsonyi leállásig tartaniuk kell. Ez hatalmas csapásnak számít a gyárnak, hiszen a Ford 2 milliárd dollárt - kb. 768,5 milliárd forintot - fektetett be, hogy teljesen felkészüljön az elektromos járművek gyártására. 

Ilyen helyzet, hogy egy autógyártó néhány hónappal a gyártás megkezdése után lelassítja a produkció ütemét nagyon ritkának számít ebben az iparban. A Ford elektromos átállásának a Fiesta "itta meg a levét", mivel az elképesztően kelendőnek számító modellt 2023 júliusában nyugdíjazták az amerikaiak. A negatívumok viszont nem fejeződnek be a márka háza táján, hiszen a Mondeo 2022-es és a Focus 2025-ös megszűnését követően szinte alig marad belső égésű motoros autója a Fordnak. 

Az idei év első kilenc hónapjában a Ford piaci részesedése az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) régiójában 4,1 százalékról, 3,3 százalékra esett vissza. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által közzétett adatok alapján a Fordnak mindössze 326.975 személygépkocsit sikerült eladnia, amely 18 százalékos csökkenésnek számít a 2023 januárja és szeptembere közötti időszakhoz képest. 

Az Automotive News Europe jelentése szerint 2025 elejére még a jelenleginél is nagyobb termeléscsökkentést terveznek a kölni gyárban. A cég első szén-dioxid-semleges telephelyének maximális évi kapacitása 250.000 elektromos jármű, de ez a szám jelenleg nem tűnik reális elvárásnak. 

Egy másik elektromos Ford, az F-150 Lightning szintén nehéz utat jár be jelenleg. A Michiganben található Deaborn-gyárat november 15-től 2025. január 6-ig szinte teljesen leállítják a gyenge kereslet miatt. A 7 hetes leállásba az 1 hetes ünnepi szünet is beletartozik, így az amerikai gyár "csak" 6 hétre áll le az eredeti ütemtervhez képest. 

Forrás: 
Motor 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..