Forma-1

Forma-1 - Kiderült, hogy Vettel jövőre melyik csapatnál versenyez

2020.09.11.

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően bejelentették, hogy a Ferraritól távozó négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a következő szezontól Forma-1-es Aston Martinnál folytatja pályafutását. 

- Örülök, hogy végre megoszthattam ezt az izgalmas hírt a jövőmről. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy 2021-ben Aston Martin pilótája leszek. Ez egy új kaland számomra, egy igazán legendás autóipari céggel. Lenyűgöztek a csapat által idén elért eredmények, és úgy gondolom, hogy a jövő még szebbnek tűnik - idézte a 33 éves pilótát a sorozat hivatalos honlapja.

Az istálló jelenleg Racing Point néven versenyez, korábban Force India volt. Az Aston Martin 1960 után tér vissza gyári csapatként a Forma-1-be, az istálló központja pedig Silverstone-ban marad. - Lawrence Stroll energiája és elkötelezettsége a sport iránt inspiráló, és úgy gondolom, hogy valami nagyon különlegeset építhetünk együtt - mondta a tulajdonosról Vettel.

Minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka 2015 óta erősítette a Ferrarit. Pályafutása során 249 futamon állt rajthoz és 53 alkalommal diadalmaskodott, még a Red Bull pilótájaként 2010 és 2013 között sorozatban négy vb-címet nyert. Új csapatában a mexikói Sergio Pérez helyét veszi át. 

A tavaly is győztes és hetedik világbajnoki címének megnyerése felé haladó Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes istálló brit versenyzője gratulált az Aston Martinnak ahhoz, hogy a következő szezonra leszerződtette a Ferraritól az év végén távozó, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt. - Nagyon örültem, amikor hallottam a híreket, hiszen egy négyszeres világbajnokról van szó, aki biztosan tud abban segíteni, hogy a csapat még a mostaninál is jobb irányba haladjon - jelentette ki Hamilton. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....