Red Bull

Forma-1: Silverstone-ban tesztel a Red Bull

2026.04.23.

Miközben a Ferrari az Olasz Nagydíjnak otthont adó Monzában teszteli újításait, pályára gurult a Red Bull is – a bikások a riválishoz hasonlóan filmes nap keretében próbálták ki fejlesztéseiket. A gyakorlás helyszíne egy másik legendás pálya, Silverstone volt.

Mielőtt bejelentették, hogy az iráni háború és annak hatásai miatt törlik a bahreini és a szaúd-arábiai hétvégét, a legtöbb csapat a Bahreini Nagydíjra készült új fejlesztéseivel, a változással viszont ezek a május elején rendezendő miami viadalra csúsztak.

Mivel az amerikai hétvége előtt a csapatok „időt nyertek” többen, köztük a Ferrari csapatvezetője is biztosra veszi, ott egy új bajnokság indul, hiszen a legtöbb istálló teljesen átalakított versenyautóval áll majd rajthoz. Az egyik a Ferrari lesz, az olaszok pedig Monzában már pályára is vitték újításaikat egy filmes nap keretén belül (ez 200 kilométernyi pályaidőt engedélyez).

Mint kiderült, ezzel nem voltak egyedül, szerdán ugyanis a Red Bull is pályára gurult egy másik legendás helyszínen, Silverstone-ban, szintén egy filmes napon. Noha gyakorlásuk zárt ajtók mögött zajlott, az interneten már megjelent néhány felvétel az átalakított autóról.

Ez alapján az RB22 első szárnyának véglapjain olyan elemek tűntek fel, amelyek a mezőny többi autóján már általánosnak számítanak, a szezon elején azonban ezek még hiányoztak a Red Bullról. Ezeknek az elemeknek általában az a szerepük, hogy szabályozzák a lefelé irányuló turbulenciát. A képek alapján az oldaldobozok is megváltoztak.

A korábban használt egyenletesen ívelt, feszes vonal helyett most egy éles törés figyelhető meg az oldaldoboz felénél. Ezen felül a Red Bull egy új hátsó szárnnyal is kísérletezik, és úgy tűnik, a mozgó elemek forgáspontját is áthelyezték.

Mindez egyértelművé teszi, hogy a Red Bull nem ül tétlenül a gyenge szezonkezdés után, és aktívan keresi a fejlődés lehetőségeit. Tény, bőven van tér a javításra, a csapat ugyanis egyelőre a középmezőnyben áll, és a hírek szerint az autó túlsúlyos is. Az sem kizárt, hogy Silverstone-ban a szabálymódosításokhoz kapcsolódó akkumulátor-kezelési megoldásokat is kipróbálta már a csapat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....
2026.07.19
Arányiban soha nem adott el annyi villamosított autót a Toyota, mint 2026 első félévében, de az....
2026.07.19
Elég egy becsukódó metróajtó vagy néhány másodperc egy zsúfolt rendezvényen, és a gyerek szem elől....
2026.07.19
Két újabb tanulságos közlekedési jelenetről készült videót küldtek be a Bpiautósok portálnak. ..
2026.07.19
Két vasárnapi szakasszal a vége előtt a fiatal finn 25 másodperccel vezet csapattársa, Oliver....
2026.07.19
Az ország első női miniszterelnöke az első SUV használó is egyben. ..
2026.07.18
Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy kerékpárost szombaton Győrben, a vármegyei rendőr-....
2026.07.18
High-tech módszerek és tippek a védelem érdekében. ..
2026.07.18
A Red Bull mindent megpróbált, de az első rajthelyet nem tudták behúzni. ..
2026.07.18
A Mansory első ízben tuningolt egy kínai autót, a Zeekr 9X prémium crossovert. ..