Honda

Forradalmi szimulátor a Hondánál

2017.12.04.

Az autógyártók közül a Honda alkalmazza elsőként a DiM250 (Driver-in-Motion) névre keresztelt forradalmi szimulátort, melynek egyik legfőbb előnye, hogy – a repülőszimulátorokkal, illetve a repülőszimulátorokból fejlesztett vezetési szimulátorokkal szemben – nem hat-, hanem kilencirányú mozgási szabadságot biztosít a felhasználónak. A VI-grade által kidolgozott berendezés minden eddiginél élethűbb formában adja vissza a vezetési, kezelési és gyorsulási érzetet, így teljesen egyedülálló az iparágban.

Yasunori Oku, a Honda R&D Europe alelnöke elmondta: „Elsősorban menetdinamikai és menetbiztonsági területeken használjuk majd a DiM250-et, az ADAS és a HMI mellett hajtásláncok, valamint autonóm vezetői rendszerek fejlesztését is nagyban elősegítheti. A DiM250 afféle közös platformot teremt kutatási és fejlesztési tevékenységeink számára, lehetővé téve, hogy csapataink a lehető leghatékonyabb formában dolgozzanak együtt.”

A DiM250 rendszert a szimulátorszoftverekre szakosodott VI-grade fejlesztette, míg a szerkezet tervezését és a gyártását az automatikus irányítóeszközök specialistája, a Saginomiya végezte. Elektronikusan vezérelt, kilenc-aktuátoros platformja jóval fejlettebb, mint a hagyományos, „hatlábas” (ti. hexapod) rendszerek, és nem szimplán síneken mozog, hanem csúszó légpárnákon. Ezek a súlynak, illetve a dinamikus terhelésnek megfelelően fújódnak fel, és hihetetlenül merevvé, csendessé, illetve megbízhatóvá teszik a berendezést.

A szimulátorba épített Software-in-loop (SIL) és Hardware-in-loop (HIL) lehetőséget ad a tervezők és a mérnökök számára, hogy még azelőtt kiértékeljék a különféle fejlesztések működését, mielőtt a prototípus megépülne. Emellett pontosabban szimulálhatók a problémás helyzetek, illetve az, hogy a menetbiztonsági eszközök és a járművek miként reagáInak rájuk.

Jürgen Fett, a VI-grade ügyvezető igazgatója elmondta: „Már nagyon várjuk, hogy a Honda üzembe helyezze és sikeresen használja a szimulátort. A DiM250 segítségével gyorsabban fejleszthetik autóikat és hatékonyabb modelleket tervezhetnek, számunkra pedig temérdek olyan információval szolgálhatnak, ami hozzájárulhat, hogy még tökéletesebbé tegyük járműszimulátorainkat.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....