műszaki vizsga

Gépjármű-kereskedők: a műszaki vizsga adatai kerüljenek a lekérdező rendszerbe

2015.10.10.

A Magyar Gépjárműkereskedők Egyesülete (MGE) javasolja, hogy kerüljenek bele a műszaki vizsga, illetve eredetvizsga adatai is az online gépjárműadat-lekérdező rendszerbe – mondta Gulyás József, a MGE alelnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Hozzátette: így rögzíteni lehetne egy 8-10 éves, többszöri tulajdonosváltáson átesett autónak részletesebb történetét is, ami hozzájárul a közlekedésbiztonság növeléséhez is. Az alelnök elmondta: egyelőre csak a Magyarországon forgalomba helyezett autókat lehet lekérdezni, a külföldről behozott autók adatait nem. Továbbá a vásárló a 2012-től regisztrált kilométeróra állást tudja ellenőrizni, ugyanis ekkortól kötelező tartalma az adásvételi szerződésnek ennek rögzítése – ismertette.


Gulyás József kitért arra, hogy a fiatalabb, keveset futott autók ára emelkedett az utóbbi másfél évben, ami feljebb húzza a többi autó árát is. A devizaalapú hitelek kifutnak lassan, 600-700 milliárd forintnyi devizahitel-állomány forintosítására kerül most sor, a forintalapú hitelek jó kamattal elérhetőek ami szintén segíti az eladásokat – mondta.

A szövetség alelnöke szerint idén várhatóan 120-130 ezer használt autó kerül az országba külföldről, valamint 70-80 ezer új autó érkezik. A teljes használt autó piac évi 500 ezerre tehető, ebben a magánszemélyek egymás közötti adásvétele is benne van – ismertette az MGE alelnöke.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Nagyon menő, 5 éves, százezer alatti, első tulajos, magyar, összkerekes, dízel, automata X-Trail....
2026.03.18
A hazai pályázati forrásoknak és az Opel kedvező árazásának köszönhetően a tisztán elektromos (BEV....
2026.03.18
A Ford vezérigazgatója szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok, mert eltérnek a hagyományos,....
2026.03.18
A Leadec Kft. bővítette szolgáltatásait a BMW Group debreceni gyárában és további feladatokat....
2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..
2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....