VW

Golf Plus, Touran vagy Sharan? Melyiket temessék?

2020.02.22.

Az autópiacon leáldozott az egyterűek kora, helyüket fokozatosan átveszik a szabadidő-autók és crossoverek. Nálunk most a nagycsaládos kedvezmény révén jelentős a kereslet a hétszemélyesek iránt, de ennek a kategóriának vége van egyelőre. Ezt tudják az autógyártók is, akik egyre másra szüntetik be az egyterűek gyártását. Most a Volkswagenen a sor.

A minap Nagy Norbert, a Kia Motors Magyarország ügyvezetője egy beszélgetés során elmondta, hogy a jó áron kínált, állami támogatással olcsóbbá tett Sorentóra nagy a kereslet, de még nagyobb lenne a Carensre, amelyet rosszkor vont ki a forgalomból a koreai autógyártó. Elárulta, hogy megkeresték a központot, de a modell gyártását a mintegy kétezres magyar megrendelés hallatán nem indították újra. Minden bizonnyal a világ legnagyobb autógyártóját, a Volkswagent sem hatja majd meg a magyar állam népességszabályozásnak szánt nagyvonalú gesztusa, amikor döntenie kell, meddig tartja meg a kínálatban jelenlegi egyterűit, amelyek iránt egyre gyatrább a nemzetközi érdeklődés. 

Sajtóhírek szerint a VW legalább az egyik egyterűjét megválik hamarosan. Nem az első áldozat lesz, a Volkswagen nagy csendben már ejtette az elmúlt pár évben a Beetle-t, a Phaetont és még korábban az Eos kabriót. Ezeknél nincs mit csodálkozni, rétegautók voltak, szűk közönséggel, az egyterűek és minibuszokból eddig azonban számottevő mennyiséget adtak el.

Arno Antlitz, a Volkswagen pénzügyi igazgatója az Automotive News Europe-nak elárulta, hogy vizsgálják van-e létjogosultsága a márka kínálatában három egyterűnek? A Golf Plusnak, a Tourannak és a Sharannak?

A trióból amúgy a Touran a legnépszerűbb, de még ezt is egyre kevesebben veszik. A Jato Dynamics adatai szerint 2019 első 11 hónapjában 14 százalékkal kevesebbet, 69 814 Tourant értékesítettek Európában. A kompakt Golf és a Touran közé beékelt Golf SportsVan 26 százalékot veszített népszerűségéből, az eladások 40 215 darabra estek vissza. A nagy méretű Sharan egyterű még mindig jól fogy, a tavalyinál 1,7 százalékkal többet, összesen 20 854 autót értékesítettek.

Az egyterűk jövőjére rossz fényt vet, hogy a szabadidő-autók ennél sokkal jobban fogynak. A Tiguan iránt 2,2 százalékkal nőtt az érdeklődés, decemberig 245 056 autót adtak el, a kisebb T-Roc eladásai 46 százalékkal nőttek 193 963 autóra.

A Volkswagennél idén jelölték ki a megszorítások új irányát, amelynek áldozatául esnek motorok, modellek és hajtásláncok egyaránt. A vállalat 2022-ig hat százalékra fogja a tervek szerint feltornászni a profitmarzsot a jelenlegi 4, illetve a jövő évi 5 százalékról. A javulást főként a költségek megcsapolásával érik majd el, a motor-váltó kombinációk egyharmadát kidobják.

Azt is mondhatjuk, hogy a wltp-szabályoknak való megfelelés még jól is jött a Volkswagennek, a kényszer hatására könnyebben szabadul meg a kínálat sokrétűségétől, a komplexitás helyét az egyszerű hatékonyság veszi át. Az átállás mintegy fél millió eurójába kerül a vállalatnak, de Antlitz szerint ez a kiadás busásan megtérül majd.

Míg az egyterűeknél vágni fog a vállalat, a szabadidő-autóknál tovább bővül majd a kínálat, a SUV-ok között máris jól teljesít a legújabb, a VW T-Cross. A Volkswagennek Európában amúgy már 37 százalékos a SUV-részaránya, ugyanez az USA-ban 42 százalék.

B. Cs.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..