kínai vonat

Gond lehet az Európába tartó kínai tehervonatokkal

2022.03.03.

Akadályok léphetnek fel az Európába tartó egyes kínai tehervonatok menetrendszerű közlekedésében az ukrajnai háború miatt - jelentette a Caixin című kínai lap bennfentes forrásokra hivatkozva. A hivatalos tájékoztatás szerint a vonatok többsége a megszokott módon és útvonalakon közlekedik Kínából az EU tagállamokba - írja az MTI.

A Caixin szerdai beszámolója szerint a Kína és Európa között közlekedő egyes tehervonatok útvonalában kisebb módosításokat eszközöltek, elterelve a szerelvényeket az orosz ostrom alatt álló Kijeven áthaladó útvonalakról, míg néhány vonatot meg is állíthattak. A lap több, meg nem nevezett iparági forrásra hivatkozott.

A lap a kínai kereskedelmi minisztériumhoz tartozó, egyik kutatóintézet munkatársát idézve azt írta, hogy az EU-tagországokba tartó kínai tehervonatok 98 százaléka halad át Oroszországon, Fehéroroszországon és Lengyelországon.

A Global Times című kínai lap internetes kiadásában vasárnap megjelent egyik cikkében arról írt, hogy egyes európai ügyfelek már elkezdték lemondani azokat a rendeléseiket, amelyeknek kiszállítása vasúton történt volna. Egy sanghaji logisztikai ügynökség vezetője a lapnak elmondta: az Ukrajnán keresztül haladó vonatokat más útvonalakra terelték át, és leállították a közvetlen szállításokat Ukrajnába. Az ügynökség továbbá az Oroszország és Ukrajna, valamint az Ukrajna és Magyarország közötti határokat is elkerüli az új útvonalak kialakításakor. A legjobb alternatív kereskedelmi útvonalakként a lengyelországi Malaszewiczén, valamint az oroszországi Kalinyingrádon keresztül haladó vasutakat tartják.

A Global Times mindazonáltal szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy mivel az Ukrajnán áthaladó tehervonatok a Kína és Európa között közlekedő vasúti áruforgalom csupán 3-5 százalékát tették ki, így a vonatok egyéb útvonalakra terelése nem okozhat jelentős fennakadást a vasúti áruszállításban.

A The Loadstar című, logisztikai híroldal szerdai cikke szerint a Kína és Európa között közlekedő tehervonatok az elmúlt két évben egyre népszerűbbé váltak, miután a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a vízi és légi áruforgalomra. A híroldal adatai szerint a Kína és Európa közötti vasúti áruforgalom tavaly 29 százalékkal emelkedve 1,46 millió konténerre nőtt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....