Polestar

Goodwoodban már megfuttatták az új Polestar 5-öt

2023.07.21.

Úgy tűnik, hogy fejlesztési folyamata végéhez érhet lassan a Polestar új zászlóshajója. Az 5-ös Goodwoodban debütált.

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, rengeteg gyártó időzíti egy új modelljének leleplezését a Goodwood-i Sebesség Fesztivál idejére, hiszen tényleg a világ legjobb benzingőzös eseménye tartják ott az Egyesült Királyságban. Noha csak jövőre debütál a Polestar 5, a kilátogatók már láthatják a még álcázott, szedán villanyautó legfrissebb prototípusát, amit már a modell lepapírozásához használnak. Szóval a matricafelületek alatt már egy tulajdonképpen késznek mondható Polestar modell van, szögletes lámpáival, rejtett kilincseivel és még látványosabb hátsó fényhídjával.

Mi több, már techikai adatairól is elárultak részleteket. A négyajtós villany-GT élből két villanymotorral, ezáltal összkerékhajtással érkezik, és a tervek szerint akár 872 lóerőt is teljesíthet. Akár 800V-os töltésre is képes lehet, és Luminar LiDAR technológiát fog használni a vezetéstámogató rendszere, amit úgy tűnik, hogy végre sikerült tetőpúp nélkül integrálni a formatervbe. Ennél is többet csak a következő hónapokban fogunk megtudni róla, de annyi biztos, hogy a ragasztott alumínium vázzal legalább olyan jó lehet majd vezetni, mint, ahogy kinéz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..
2026.08.30
Az utasforgalom 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2,1 milliót a múlt hónapban, a légiáru....