magyar rendőrség

Gumi nélkül, felnin hajtva is menekült a rendőrök elől az ámokfutó

2025.05.15.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt nyomoz a középkorú férfi ellen – írta közleményében Központi Nyomozó Főügyészség.

 

Fotó: Központi Nyomozó Főügyészség

2025. május 13-án hajnalban figyeltek fel rendőrök a negyvenéves, vagyon elleni bűncselekmények miatt körözés alatt álló férfi által vezetett személygépkocsira, amin nem volt első rendszám.

A rendőrök megkülönböztető jelzést használva többször próbálták megállítani, de a férfi figyelmen kívül hagyta az utasításokat és több KRESZ szabályt is megszegve, úgy menekült, hogy eközben civilek, valamint a rendőrök életét, testi épségét veszélyeztette. Több olyan veszélyes manővere is volt a férfinek, hogy a civil és a rendőrautó sofőrje is hirtelen fékezéssel, valamint kitéréssel tudta csak elkerülni az ütközést.

Időközben az autó első kereke defektet kapott, majd a gumi is leesett a felniről, de a sofőr ennek ellenére sem állt meg. Miután az autóval a férfi már nem tudott továbbmenni, kiszállt és futva próbált elmenekülni a rendőrök elől, akik egy erdős területen utolérték, elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

Az elkövető drogtesztje pozitív eredményt mutatott, nem volt jogosítványa, az autó műszakija lejárt továbbá kötelező biztosítással sem rendelkezett.

A nyomozó ügyészség intézkedett a többszörösen büntetett – főleg erőszakos és vagyon elleni, de ugyanilyen bűncselekményt is elkövető – férfi őrizetbe vételére, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedés tárgyában a bíróság ma dönt.

A gyanúsított által elkövetett egyéb bűncselekmények és a közlekedési szabálysértések miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....