repülés

Gyakoribb késésekre kell készülni az európai légiközlekedésben

2018.06.20.

- A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél - közölte kedden az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).

A szervezet jelentésében arról számoltak be, hogy a kontinens légiforgalma 53 százalékkal nő 2040-re, a repülőterek kapacitása azonban eközben mindössze 16 százalékkal bővül. A helyzetértékelés szerint 2040-ben naponta mintegy 470 ezer utasnak késik majd akár két órát a járata a jelenlegi 50 ezerrel szemben.

Eamonn Brennan, az ügynökség igazgatója elmondta, a repülőtereknek ezért több fel- és leszállópályát kell építeniük vagy jobban ki kell használniuk a meglévőket. - Szinte lehetetlenség manapság megépíteni egy kifutópályát Európában - tette hozzá. Az Eurocontrol idén 14,3 millió perc késésre számít a kontinens légiközlekedésében, 53 százalékkal többre a tavalyinál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....