ICDP

A gyártók pozitívan látják az e-autók hatását a szervizekre, de tévedhetnek

2020.01.30.

Már korábban is írtunk róla, hogy az elektromos autók a hagyományos, belső égésű járművekétől teljesen eltérő szervizigényekkel rendelkeznek. Kevesebb alkatrész, kevesebb szervizelni, javítanivaló. De mire számíthatunk, milyen hatása lesz az elektromos autók gyorsuló terjedésének a szervizekre?

Fontos megjegyezni, hogy az alábbi pontok elsősorban a gyártók oldaláról érkezett nyilatkozatok alapján íródtak, tehát a lenti állítások elsősorban az autómárkák számításai.

Ami a szervizek bevételeit, a tulajdonosok kiadásait illeti, utóbbiak örülhetnek: egy elektromos autó fenntartása 30%-kal kevesebbe kerül, mint egy hagyományos, belső égésű motorral szerelt autó esetében. Ez nem jó hír a szervizek számára, akik így jelentős bevételtől esnek el.

Ugyanakkor a hivatalos márkaszervizek számára kettős a kép: az elektromos autók tulajdonosai sokkal inkább választják a hivatalos utat, nem igazán hordják magán autójavítóhoz az autójukat. Egyrészt annak komplexitása miatt, valamint persze azért, mert egyelőre kevés, nem hivatalos márkaszerviz foglalkozik elektromos autók javításával és fenntartásával.

Úgy tűnik, a gyártók célja, hogy ha már kevesebb pénzt hagynak a szervizekben a vásárlók, legalább hosszabb ideig kötelezzék el magukat a gyártó által biztosított szolgáltatás felé. Ezt például meghosszabított garanciával vagy az otthoni töltő ingyenes felszerelésével próbálják elérni, amiért cserébe azt várják, hogy az alapvetően megszokott 3-4 év helyett tovább kötelezzék el magukat a hivatalos szerviz mellett.

Szintén a szervizek mellett szól, hogy a gyártói statisztika alapján az elektromos autók gyakrabban szorulnak javításra, elsősorban a gyakoribb apró balesetek miatt. Ennek oka egyelőre tisztázatlan, de jó eséllyel az elektromos autók hagyományostól eltérő nyomatékleadása lehet a háttérben.

Végül pedig a dolgozók képzése az, ami fontos hozadéka az elektromos autók terjedésének. Merőben új technológia új módszereket és eszközöket igényel, így minden bizonnyal komoly költség lesz a dolgozói állomány továbbképzése, hogy valóban foglalkozhassanak az elektromos járművek szerelésével és karbantartásával is.

Ez alapján úgy tűnik, a gyártók inkább pozitív hatásokra számítanak az elektromos autók terjedésével, ugyanakkor kétséges, hogy ez a reményteli hozzáállás valóban megalapozott-e. Az emberek idővel megszokják az elektromos autók sajátosságait, így csökken majd a balesetek száma. Emellett pedig idővel elmúlik az újdonság varázsa és akik hagyományos autójukat nem a márkaszervizbe hordanák, az elektromos modelljüket sem fogják oda vinni, ha már elhiszik, hogy máshol is értenek az autóban lévő technológiához.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....