Continental

Gyors növekedés: az autóelektronikai üzlet jó hátszelet ad a Continentálnak

2017.08.10.

A vállalat 44 milliárd euró fölé emelte 2017-re vonatkozó forgalmi előrejelzését, az eredménykilátásokat megerősítette a cégcsoport

A Continental technológiai vállalat megemelte a folyó üzleti évre vonatkozó forgalmi előrejelzését a kedvező 10%-os első féléves forgalomnövekedésének köszönhetően. „A támogatott, automatizált, valamint a hálózatba kapcsolt és hatékony vezetéshez innovatív technológiákat gyártó üzletünk ismét gyorsabban növekedett, mint a globális piac a személygépkocsik és kishaszongépjárművek tekintetében. Így a forgalomra vonatkozó kilátásaink szerint az árbevételünk konszern szinten 500 millió euróval nagyobb lesz a tervezettnél, és a 44 milliárd eurót is meghaladhatja”, mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental igazgatóságának elnöke az első hat hónap üzleti mutatószámainak prezentációja során. Ugyanebben az időszakban az Automotive Group beérkező megbízásainak értéke összesen több mint 19,5 milliárd euróra nőtt.

„A gumiabroncsokat gyártó divíziónk és a ContiTech is növelni tudta forgalmát, mely együttesen több mint 9%-kal nőtt. A növekedéshez hozzájárult a márciustól a ContiTechhez csatlakozó Hornschuch csoport is. Eredményoldalon, ahogy azt várni lehetett, mindkét divízióban nőttek a kiadások is, köszönhetően a jelentősen megnövekedett nyersanyagköltségeknek, amelyek a féléves eredményeket tekintve 300 millió euróval terhelték a Rubber Groupot”, magyarázta Degenhart a Rubber Group féléves eredményeit. Leginkább a természetes és szintetikus kaucsuk esetében tapasztalható árnövekedés Degenhart szerint a második félév során csökkenni fog. A technológiai vállalat összességében kb. 450 millió euróra becsüli a terheket az év végére, ami 50 millió euróval kevesebb, mint az év elején prognosztizált összeg.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....