M85

Gyorsforgalmi úton lehet autózni Sopron és Győr között

2020.12.16.

Birtokba vehették az autósok az M85-ös gyorsforgalmi út Sopron-kelet és Csorna-nyugat közötti szakaszát szerda 11 óra után. A 153,2 milliárd forint költségvetési forrásból megvalósult beruházással 45 percre csökken a menetidő Sopron és Győr között - tudatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel. 

Az autóutat a szerződésben szereplő befejezési határidő előtt helyezik forgalomba, de kisebb munkálatok a padkák, védőkerítések mentén még előfordulhatnak. A közlemény idézi Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki szerint a megfelelő közlekedési infrastruktúra elengedhetetlen a jól működő, eredményes gazdasághoz. A most elkészült több mint 51 kilométeres útszakasz a térségben élő családok biztonságos közlekedését és a helyi vállalatok sikerét szolgálja.

Felidézte, hogy az elmúlt évek kiemelkedő eredményeinek köszönhetően a koronavírus-járvány miatt kisebb károkat szenvedett el Magyarország, mint a legtöbb európai ország, amely azt is bizonyítja, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően kell folytatni a munkát. - Éppen ezért nem adtuk fel az úthálózat bővítésére és korszerűsítésére vonatkozó terveinket sem - hangsúlyozta. 

Fotó: MTI/Filep István

Gyopáros Alpár, a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Kapuvár és Csorna térségének fideszes országgyűlési képviselője az út népesség megtartó erejét emelte ki a közlemény szerint. Úgy vélte, azok az emberek, akik a Kapuvár és térségében lévő 17 kistelepülés valamelyikén élnek, az úttal időben közelebb kerülnek a megyei jogú városokhoz, amellyel helyben maradásra lehet ösztönözni őket.

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a város és térsége évtizedek óta várja, hogy összeköttetésbe kerüljön Győrrel egy négysávos úton, amellyel nemcsak gyorsabb lesz a közlekedés, hanem új gazdasági lehetőségek is megnyílhatnak. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere elmondta: az úttól turizmus- és gazdaságfejlesztést várnak. - Ez az út nem csak egy aszfalt csík, nekünk a fejlődés útját jelenti. A jövőbe vezet - fogalmazott.

Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója az M85-ös út folytatásáról azt mondta, hogy a Sopron-kelet és Fertőrákos közötti 6,4 kilométeres szakaszon jelenleg a pályaszerkezetet építik. A Fertőrákos és a magyar-osztrák határ közötti szakaszon az épülő alagút bal oldali járatát novemberben elkezdték fejteni, a befejezési határidő 2024 június vége. 

Az autóutat a Sopron-kelet csomópontig kétszer két sávon építették ki, középen szalagkorláttal, leállósáv nélkül. Az út koronaszélessége 24,6 méter, a tervezett sebesség óránkénti 110 kilométer. A szakaszon öt különszintű csomópontot építettek, valamint 21 felüljárót és 19 aluljárót. Babótnál komplex pihenőhelyet, Fertőszentmiklósnál egyszerű pihenőhelyet, míg Kópházánál egy időszakos üzemelésű tengelysúly- és össztömeg mérőállomással kombinált egyszerű pihenőhelyet alakítottak ki.

Az 51 kilométer hosszú szakasz 2021. január 1-jétől lesz díjköteles. Az M85-ös autóút kivitelezése az enesei elkerülő szakasz építésével 2008-ban kezdődött, legutóbb a csornai elkerülő szakasz készült el, amelyet 2017 decemberében adtak át a forgalomnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....