autólopás

Hackerek a BMW-k ellen - 0:1

2015.02.08.

Az állandó internetes kapcsolat és a BMW központi szerverének kódolási problémája miatt több mint két millió bajor luxusautó volt veszélyben. A rendszer sebezhetőségét természetesen hackerek ismerték fel először.

A világhálóhoz csatlakozó BMW-k esetében egy potenciális veszélyforrás meglétére hívta fel a figyelmet az ADAC, jelezve, hogy hackerek által létesített hamis mobiltelefon bázisállomás révén távirányítással nyithatóvá válhatnak a Connected Drive rendszerrel ellátott járművek. Dave Buchko a márka szóvívője ezt követően elmondta, hogy valóban megpróbálták elkövetők ezzel a módszerrel megfejteni a telematikai rendszer kódolását és elhitetni az autóval, hogy a tulajdonostól kapja a rendszer az utasításokat, de egyetlen esetben sem valósult meg a tényleges lopás.

A PC World-ben megjelent cikk szerint ez a sebezhetőség elsősorban 2,2 millió BMW tulajdonost érintett az elmúlt egy évben, akiknél a probléma nyomban elhárul, ha az autó a BMW szervereihez kapcsolódik. A titkosított HTTPS séma és a BMW szerver közötti kapcsolat immár biztonságos, így megfelelő védelmet kapnak nemcsak az üzeneteink, hanem a minden egyéb funkció is. Mivel a rendszer a nyilvános mobilhálózatokon keresztül operál és az alkalmasint csak pár percig működtetett mobiltornyok ára eltörpül a luxusautók árához képest, igencsak gyorsan elterjedt volna a rendszer a tolvajok körében.

A Connected Drive technológiát alkalmazó járművek saját netes kapcsolatukon keresztül töltenek le térkép frissítéseket, biztosítanak üzleti business szolgáltatásokat és távolról aktiválható rendszerek működését is vezérlik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....