dunai hajóbaleset

Hajóbaleset Verőcénél – friss hírek a dunai tragédiáról

2024.05.20.

Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

A balesetet szenvedett motorcsónak roncsánál az újpesti hadikikötőben MTI/Lakatos Péter

Balázs László kiemelte, a kutatásban több százan dolgoznak. Hozzátette, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán. A szervezet hőkamerás drónokkal és a part menti részek átvizsgálásával segítette a hivatásos tűzoltók munkáját. Rámutatott: nyilvánvaló hogy nagy erőjű ütközés történt, ezt a túlélő férfi, illetve a megtalált két áldozat - egy férfi és egy nő - sérülései is igazolják. A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán - ismertette.

Ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok - hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: "Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent."

A rendőrség korábban a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..