Tesla

Hajukat tépték az app-hiba miatt kocsijukból kizárt Tesla-tulajok

2021.11.21.

A hétvégén több órára leállt a Teslanak az az alkalmazása, amellyel nyitni-zárni lehet a járműveket. Autótulajdonosok százai maradtak így hoppon. A tömeges bejelentések után néhány órával Musk a Twitteren reagált: "A probléma megoldva, gondoskodunk róla, hogy többé ne forduljon elő" – írja a milánói Corriere della Sera.

A Tesla autók az okostelefonra telepített alkalmazásnak köszönhetően nyithatók és zárhatók. November 19-én este azonban ez az alkalmazás több órán keresztül offline állapotba került, aminek következtében több száz Tesla ajtaja blokkolva volt világszerte (kezdetben úgy tűnt, hogy a blokk az Egyesült Államokra és Kanadára korlátozódott, de néhány óra múlva a hiba már mindenhol jelentkezett). A tulajdonosok okostelefonján az alkalmazás "500-as szerverhibát" jelzett, ami gyakorlatilag elérhetetlenné tette a szolgáltatást.

Az elektromos autók ajtajainak nyitására, illetve a jármű beindítására két módszer van. A kulcsos és a mobil app. Ez utóbbival a tulajdonos kinyithatja és beindíthatja a kocsit, vagy beindíthatja a fűtést. Ezek a funkciók váltak elérhetetlenné azok számára. Akiknél nem volt fizikai kulcs, be sem tudtak szállni az autójukba.

A közösségi médiában elkezdődött a szokásos tamtam a tulajdonosoktól, akik magyarázatot kértek a cégtől, illetve alapítójától, Elon Musktól.

A Tesla és a SpaceX mecénása a közösségi médiában, pontosabban a Twitteren igyekezett világszerte megnyugtatni ügyfeleit, jelezve a hiba elhárítását. A probléma körülbelül hat órán át állt fenn. Musk magyarázata szerint a gondot a hálózaton jelentkező túl nagy forgalom okozta. Azt írta: "Elnézést kérünk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő."

Mint később kiderült, azokban az órákban, amikor az alkalmazás offline állapotba került, a Tesla frissítéseket hajtott végre, beleértve az utastér túlmelegedés elleni védelmének beállítását, valamint néhány fejlesztést a kütyükön. Valószínűleg ez is hozzájárult a blokkolást okozó hálózati forgalom túlterheléséhez. A helyzet mostanra normalizálódott.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....