Forma-1

Hamilton bízik a Mercedes sikerében

2017.03.12.

Lewis Hamilton egy, a Formula1.com újságírójának adott interjúja során beszélt a tavalyi év nehézségeiről, a következő szezon esélyeiről és újdonsült csapattársáról is, de szóba került az állandó felhajtás, ami körülveszi a brit világbajnokot.

Bár a tavalyi év nem úgy alakult számára, ahogy eltervezte, a fogadóirodák szerint Hamilton a 2017-es szezon toronymagas esélyese. A Mercedes pilótája bízik benne, hogy csapata képes lesz arra, amire korábban még egy istálló sem: A csúcson maradni a szabályok radikális változásának ellenére.
 
Elmondta, bár az őt körülvevő állandó felhajtás ellenére igyekszik észben tartani, honnan jött és ez sokat segít neki abban, hogy két lábbal a földön járjon, bár elismeri, ez nem mindig sikerül. Mindez azonban nem zavarja, a versenyzés utáni életét nem a paddockban képzeli el, így hasznára válhat, hogy az ő arcát bármelyik versenyzőénél többen ismerik.

Lewis Hamilton                                                                             Forrás: Sky Sports
 
A tavalyi, nagy visszhangot keltő szezonzáró futam után sokan támadták, azonban Hamilton lelkiismerete tiszta, nem érzi úgy, hogy átlépett volna egy határt. Persze fájt neki a vereség, de tudja, el kell fogadnia és továbblépni, méghozzá még nagyobb motivációval és győzni akarással.
 
Szóba került újdonsült csapattársa, akivel reméli, a viszonyuk nem lesz olyan viharos, mint a váratlanul visszavonult Nico Rosberggel volt. Jelenleg úgy érzi, egy korábbi csapattársával sem volt még ilyen felhőtlen kapcsolata, mint Bottas-szal, amiben minden bizonnyal segít a finn pilóta nyugodt természete. Mindenesetre tisztában van vele, hogy a szezon még el sem kezdődött, így nem tudhatja, hogy fog alakulni a viszonyuk.
 
Bár az utóbbi három hónapban rengeteget edzett, így is meglepte, mennyire erősek az új autók, amik sokkal jobban igénybe veszik a pilóták testét, mint bármelyik korábbi modell. Azonban Hamilton bízik magában, és hogy mit vár a szezonnyitó Melbourn-i nagydíjtól? Pole pozíciót, leggyorsabbnak lenni az összes szakaszban és persze mindenekelőtt futamgyőzelmet.

A cikk forrása a Formula1.com interjúja.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.24
Budapest közlekedésbiztonsága volt a központi témája a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciájának. A....
2026.05.24
Angliában több évtizedes hagyománya van annak, hogy stoptáblával felszerelt, „nyalókás emberek”....
2026.05.24
Nem mindennapi jelenetet rögzített a fedélzeti kamera Budán, a Margit híd alatt, a rakpart felé....
2026.05.24
George Russell megőrizte a hidegvérét és győzött a montreali sprintversenyen, miközben Kimi....
2026.05.24
A BYD aggresszív előrenyomulása már miniautó szinten, a vezetéstámogató rendszerekben is felüti a....
2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....