Forma-1 Brit Nagydíj

Hamilton fölényesen nyerte a fordulatos Brit Nagydíjat

2014.07.06.

A brit versenyző a hatodik helyről nyert Silverstone-ban, miután Nico Rosberg az élről váltóhiba miatt feladta a Kimi Räikkönen balesete miatt egy órás csúszással újraindított versenyt.


Nico Rosberg

Lewis Hamilton 29-ről 4 pontra csökkentette a lemaradását a világbajnoki pontversenyben, mivel csapattársa váltóhiba miatt nem szerzett pontot, ő pedig győzelmet aratott. A verseny egy hatalmas balesettel kezdődött: az első körben Kimi Räikkönen lesodródott a pályáról az Aintree kanyarban, és amikor visszatért az aszfaltra megpördült a Wellington egyenesben, az irányíthatatlan autója nekiütközött Kamui Kobajasi Caterhamjének és Felipe Massa Williamsének is. A finn lábát fájlalta az eset után, de a sérülése nem súlyos. Mivel megsérült a korlát, egy órás csúszással indították csak újra a futamot (a biztonsági autó mögött) a javítási munkálatok miatt.


Lewis Hamilton

Az 52 körös verseny első felében még Nico Rosberg vezetett, de már ekkor is jelezte, hogy nem működik rendesen a sebességváltó a Mercedesében. A második helyről indult Sebastian Vettel visszacsúszott, Hamilton gyorsan megelőzte a két McLarent, és a csapattársa után eredt. A brit eltérő stratégiával próbálkozott, mint a német: tovább maradt kint a közepes keverékű gumin, és a második etapra tetette fel a kemény keveréket. Azonban a stratégiának mégsem jutott szerep, mert a bokszkiállások első köre után Rosberg Mercedese lelassult, és végleg megállt a pálya szélén a 28. körben. Ez volt a német versenyző első műszaki hibája idén. „Ez nagyon kiábrándító, mert sok pontot vesztettem. Éreztem valami hibát a rajtnál, és aztán a 21, körben is. Amikor aztán jelentkezett a probléma, azt gondoltam, hogy bekapcsolok egy biztonsági beállítást, és eldöcögök a célig úgy is, hogy Lewist elengedem magam mellett. Végül nem tudtam célba érni” – nyilatkozta.


Lewis Hamilton

Hamilton ekkor az élre állt, és senkitől sem zavartatva, közel fél perces előnnyel nyert. „Vegyesek az érzéseim jelenleg, de az biztos, hogy itt vannak a legjobb szurkolók” – nyilatkozta a BBC-nek a boldog győztes. „Az elején engedtem Rosbergnek, hogy legyen egy kis előnye, mert így tudtam óvni a gumijaimat. Aztán kiálltunk cserélni, és nem hittem el, hogy milyen jó tempót tudok diktálni a kemény gumikon. Nem akartam, hogy kiessen, kettős Mercedes győzelmet szerettem volna, de az biztos, hogy erre az eredményre szükségem volt. Nem lehetnék most boldogabb. Elnézést a tegnapért, de ma kárpótoltam a rajongókat” – tette hozzá a 2008-as világbajnok. Hamiltonnak ez már a 27. győzelme pályafutása során, ezzel utolérte Sir Jackie Stewartot, és feljött az örökranglista hetedik helyére.


Valtteri Bottas

A múlt verseny óta már a második dobogós helyezését szerezte meg Valtteri Bottas (Williams), és eredményének értékét tovább növeli, hogy a 14. helyről jött föl a második pozícióba. Mögötte Daniel Ricciardo és Jenson Button végzett, mindkét versenyzőnek bejött, hogy egy kerékcserével abszolválták a futamot. Hatalmas csata alakult ki a két világbajnok, Sebastian Vettel és Fernando Alonso között az ötödik helyért. Oda-vissza előzték egymást, végül a Red Bull versenyzője egy szenzációs manőverrel a Copse kanyarban előzte meg végleg a spanyolt. Alonso jó tempót diktált az egyre jobb formába lendülő Ferrarival, de némileg visszavetette, hogy kapott egy öt másodperces büntetést, amiért a rajtrácson pár méterrel előrébb indult, mint kellett volna. Külön pikantériája volt kettőjük küzdelmének, hogy a csata közben folyamatosan feljelentették egymást a négy kerékkel történő pályaelhagyások miatt. Mögöttük a hetedik helyen a McLaren szintén egy kerékcserés taktikát alkalmazó újonca, Kevin Magnussen végzett. A tapadáshiánnyal küzdő Nico Hülkenberg (Force India) lett a nyolcadik, megelőzve a két Toro Rossót, Daniil Kvyatot és Jean-Eric Vergne-t.


Daniel Ricciardo

Eredmények:

1. Lewis Hamilton        Mercedes                 2:26:52.094s

 2. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes        +30.135s

 3. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault         +46.495s

 4. Jenson Button         McLaren-Mercedes         +47.390s

 5. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault         +53.864s

 6. Fernando Alonso       Ferrari                  +59.946s

 7. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes         +1m02.563s

 8. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes     +1m28.692s

 9. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault       +1m29.340s

10. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault       -1 lap

11. Sergio Perez          Force India-Mercedes     -1 lap

12. Romain Grosjean       Lotus-Renault            -1 lap

13. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari           -1 lap

14. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari         -1 lap

15. Kamui Kobajasi       Caterham-Renault         -2 laps

16. Max Chilton           Marussia-Ferrari         -2 laps

17. Pastor Maldonado      Lotus-Renault            -3 laps

 

Kiesők:

    Nico Rosberg          Mercedes                 28 kör

    Marcus Ericsson       Caterham-Renault         11 kör

    Esteban Gutierrez     Sauber-Ferrari            9 kör

    Felipe Massa          Williams-Mercedes         1  kör

    Kimi Raikkonen        Ferrari                   0  kör

 

Az egyéni és a konstruktőri világbajnokság állása:

 1. Nico Rosberg      165  pont    1. Mercedes             326  pont

 2. Lewis Hamilton    161            2. Red Bull-Renault     168  

 3. Daniel Ricciardo  98               3. Ferrari              106

 4. Fernando Alonso   87            4. Williams-Mercedes    103

 5. Valtteri Bottas   73                5. Force India-Mercedes 91

 6. Sebastian Vettel  70              6. McLaren-Mercedes     90

 7. Nico Hülkenberg   63            7. Toro Rosso-Renault   15

 8. Jenson Button     55              8. Lotus-Renault        8 

 9. Kevin Magnussen   35           9. Marussia-Ferrari     2 

10. Felipe Massa      30             10. Sauber-Ferrari       0 

11. Sergio Perez      28             11. Caterham-Renault     0 

12. Kimi Raikkonen    19                                   

13. Jean-Eric Vergne  9                                    

14. Romain Grosjean   8   

15. Daniil Kvyat      6   

16. Jules Bianchi     2   

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..
2026.01.13
Van, aki hó nélkül sem bír az autójával, van, aki felkészül a télre, és még így sem ér célba, pláne....
2026.01.13
Az autósoknál a nagybátyját megelőzve a lengyel Eryk Goczal volt a leggyorsabb, míg a motorosok....
2026.01.13
De hogy lehet egy biciklivel így száguldani? ..
2026.01.13
Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret....
2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....