tramtrain

Három éve indult el Szeged és Hódmezővásárhely között a TramTrain

2024.11.29.

Három éve indult el a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain. A Magyarországon egyedülálló közlekedési módot, a vasútvillamost rögtön az indulását követően megkedvelték utasok, népszerűsége azóta is töretlen – közölte a MÁV-START pénteken az MTI-vel.

Azt írták: az utazásszámok folyamatos emelkedést mutatnak, egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják a vasútvillamosokat. A TramTrain 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét, az elmúlt három évben több mint 2,6 millió kilométert tettek meg. (Az indulásról itt írt portálunk.)

Közölték: a járatok megbízható, kimagasló menetrendszerűséggel közlekedtek az elmúlt három évben, az átlagos menetrendszerűségük több mint 94 százalék volt, amely azt jelenti, hogy száz járatból 98 pontosan közlekedett, pontosságuk 98,5 százalékos, amely nyugat-európai vasútvonalakhoz hasonlítva is nagyon jó eredmény.

A félóránként – csúcsidőben húszpercenként, hétvégenként órás ütemben pedig éjjel is – közlekedő vasútvillamos-rendszer működését mintegy száz munkatárssal biztosítja a MÁV-csoport személyszállító vállalata.

A vasútvillamos 69 alkalommal ütközött közúti járművel, Szeged területén 47, Hódmezővásárhelyen 22 baleset történt.

Az ország- és vármegyebérlet tavaly májusi bevezetése óta a vasútvillamosokon az országbérletekkel és a Csongrád-Csanád vármegyei bérletekkel is lehet utazni. Az ország- és vármegyebérletekkel kombinálhatóan válthatók szegedi helyi bérletek, valamint a 24 és 72 órás szegedi helyi közlekedéssel is kombinálhatók a TramTrain-jegyek – írták.

Fotók: facebook.com/mavstarthungary

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..