Négyajtós kupék

Több mint húsz éve dobta le a bombát a Mercedes a CLS-el, ami egy igazi formatervezői csoda. Az a forma, az a stílus, hatalmasat hozott a stuttgartiaknak, amit persze a konkurensek is szerettek volna meglovagolni. Így jött a BMW-től a Gran Coupé, aztán persze jóval később Passat CC, Arteon, vagy Panamera, csak, hogy a németeknél maradjunk. De ha jobban visszamegyünk az időbe, akkor a hetvenes évek végén már volt egy hasonló modell az Audi kínálatában, mégpedig az Audi 100 Avant, ami egy mutatós hatchback volt Passat alapokon. Mivel a kereslet nem élénkült a nagy kupék felé, fokozatosan eltűnt a kínálatból a nyolcvanas évekre. Aztán sokáig nem is tértek vissza ehhez a kategóriához, inkább olyan különlegesség készültek, mint a V8, ami egy nagyteljesítményű luxuscirkáló volt. Igény viszont úgy tűnik, hogy volt, és van az A7-esre, hiszen a mai napig többször láthatjuk elegáns formatervét a forgalomban, és üde színfolt az egyen SUV-ok masszájába.

Nem lehet betelni vele

A formája régóta tetszik. De élőben végre közelről is pásztázhattam abban a tudatban, hogy nemsokára vezethetem is. Természetesen a keret nélküli ablakok adják az exkluzivitást. De ott van még a grandiózus motorháztető, a szélessége, és lapos terpesztése, és persze a gyönyörűre rajzolt lámpák. És akkor még nem is beszéltünk a hátra felé izmosodó, és végül kiteljesedő farrészre, itt persze mindenki saját képzeletére bízom képzettársítást, egy a lényeg, hogy a kupésan záródó tetővonal, és a kiteljesedő hátsó rész összhangra lelt, szemnek igen kellemes formát mutat. Jó érzés, hogy nem egy hombár X6-os módjára tölti ki az egységnyi teret, hanem szorult bele egy kis finomság, meg persze mindezek mellett hozza a kötelezőt, mert nagy, széles, és lapos. Ha lehetett, mindig úgy parkoltam, hogy a háta nézzen kifelé, egyszerűen nem tudtam betelni vele.

Belülve sem lesz hiányérzet

Az Audi mindig is tudta, hogy kell minőségi anyagokból építkezni, és azok hogy lesznek tartósak. Igaz, hogy a tesztelt autó még csak pár tízezret futott, de a látókörömben van egy első generációs, több mint 200.000 kilométert futott A7-es, így a saját szememmel győződhettem meg arról, hogy a beltér nagyon szépen öregszik, és egy kis kozmetikával, még a mai napig kihozható belőle a közel újautós érzés. Az a mozgató mechanika, ahogy kitolta a tizenhárom éves autóból a TFT kijelzőt! Látszik, hogy ebben nagyon sok szakembernek, nagyon sok munkaórája benne volt, ami főleg annak tudatában elismerésre méltó, hogy manapság mennyire igénytelenül összelapátolt beltereket láthatunk az új autókban, de nem az A7 esetében. Minden ízlésesen kimért, és semmi taszító gagyi nem fért bele, az anyaghasználat, és anyagminőség olyan szinteken mozog, amibe a legfondorlatosabb szakújságíró is csak fricskával tud belekötni. A szálcsiszolt alumínium hatású műszerfal, amiből kápolnaként emelkedik ki, gyönyörűen domborítva a dicső múltat a Quattro elem.

Finom tapintású bőrrel bevont kormány, ami a legfinomabb, amit az Audi használhat. Nem szeretjük a szelet, de van itt a fejem felett egy minden irányban elektromosan mozgatható, billenthető tetőablak, kinyitom hát. Olyan fokú szabadságérzetet ad, amire egyszer kell rákattani, és ha vevők vagyunk rá, biztosan kinyit bennünk valamit, aminek a vége egy A5 cabrio lesz? Az A7-es amilyen nagynak mutatja magát kívülről, olyan vezetőre simuló belül, nagyon hozza a vadászpilóta kabinja érzést nekem. A fokozatválasztó gomb hibátlan, a parkoló állást sem úgy kapcsoljuk, mint egy hagyományos automatánál, hanem sokkal kényelmesebben, az irányválasztó karon található P gombbal. Amennyire bunkerszerűnek tűnik érdekes, hogy parkolásnál szinte nem is kell a belső tükröt használni, mert a kamerával és a külső tükrökkel tökéletesen körbelátható az autó.

Menet közben

Megmozdulok az autóval, ez egy sarokpont, mert már az első métereken eldől, milyen vezetési érzet várható. Gázra lépve nem azonnal indul meg, hanem kis késéssel és tudatja velünk, hogy lesz minden esetre erőtartalék. A motor karaktere tetszik, kifejezetten jól szól dízelsége ellenére, kiaknázhatatlan erő van az autóban. Teljesen felesleges newtonméterekkel, és más adatokkal vagdalkozni, azt meghagyom a katalógushuszároknak, inkább az érzést próbálom leírni, amit kaptam. Például a sebességfüggő szervokormánytól, ami nincs túlszervózva, eszméletlen jó fogású vastag vaskos, németesen precíz, be van készítve a mélyedés a megfelelő helyen, várja a hüvelykujj párnámat, eszméletlen jó. Adok egy kicsit nagyobb gázt, a lehúzott ablaknál diszkréten befüttyent a lefújószelep, és közben 3000-től már vadállattá változott. Ja, és ennek sosincs vége, a nyomaték végtelen ideig rendelkezésre áll, legalábbis a legális kereteket figyelembe véve a hazai utakon. Az autó súlya érződik, de ez egy nagy utazóautó, nem kanyarvadászatra született, mint egy hozzáképest pillekönnyű TT. Az autópályára, nagy távolságok leküzdésére született, amit a lehető legnagyobb kényelemben tehetünk meg vele. Érkezés után pedig felnőttes, komoly autó benyomását kelti a parkolóban.

Itt valahogy nem volt sok a tablet, vagy túlzó a központi kijelző, pedig ezekre a dolgokra általában harapok. Pedig itt vigyorognak bele az arcomba mindketten, de mégis, olyan körítést adtak nekik, hogy nem vált ki belőlem azonnali elutasítást, sőt, elfogadom, hogy ennek itt kell lennie. Ilyen az Audi A7-es is, sosem akarnám magamtól őszintén, mert nem hiszem, hogy valaha zsigerből vágynék rá, de öt perc alatt magába bolondítana.

Használttesztünk ehavi autóját a Das WeltAuto Centrum Budaörs biztosította.

További autótesztek itt.