utánpótlás

Használtteszt: Skoda Fabia Combi 1.2 12V - Kategóriákat átívelő

2023.02.27.

Jó vásárt csinált a kilencvenes évek elején a Volkswagen azzal, hogy bevásárolta magát a cseh autómárkába. Hogy miért mondom ezt? Mert mára egy nemzetközileg is elismert márkává vált a csehek kedvence, és ebben bizony nagy szerepe volt a Fabiának is. Ez volt ugyanis az első igazi, szélesebb réteg számára is elérhető kisautó, ami megjelenésekor hatalmasat futott. Vajon csúnyán öregszik, vagy azért tartja még magát? Ma a legpraktikusabb, kombi kivitelben, egy szerényen felszerelt, és átlagos futású darabot próbálok, tartson velem!

Egyszerű, de nagyszerű

Ez a márka védjegye. Aztán a másik sztereotípia, hogy mindig kalapos Skodáznak, a harmadik pedig, hogy ezt úgyis azok veszik, akiknek csak egy autó kell, nem nézegetni, babusgatni, polírozni, hanem használni. Nem mindegy, hogy milyen? Nos, én évekig nézegettem egy első generációs faceliftes Fabiát a legmenőbb ezüstmetál színben. Azért, mert volt ilyen autó a családban. Ráadásul szép alufelniken feszített. Színre fújt tükrökkel és kilincsekkel ugrotta meg az átlagos szintet! Na, persze, akkoriban máshogy mérték az extrákat. De, hogy hátsó ablaktörlő nélkül is eladhattak ferdehátú kivitelű újautót, azt a mai napig nem tudom megemészteni. Szóval ott állt a garázsban, és egyszerűen jó volt ránézni, mert hozta azt a Volkswagenes prémium érzést kívül-belül, ami mentes minden sallangtól, de megvan benne az a hűvös elegancia, és kiállás, ahogy minden a helyén van, és semmi nincs túltolva. Meg is értem a fauvés márkafanatizmust, mert ha egyben van, tényleg ezért esik jól a szemnek. Kivéve a sedan kivitelt, mert annak a hátsó fertálya bűnronda, és valószínűleg emiatt nem is sok fut belőlük.

A siker másik titka a széles motorpaletta

Már benzinesből is többféle szolgálta a vevők igényeit. Hogy az 54 lóerős 1.2-es mihez lehet elég? Vidéken elgurulni a boltba. De volt még ettől is gyengébb motor, ami nem is gyakori a kínálatban: ez a 996 köbcentis és mindössze 50 Le-s egység, aminek legnagyobb előnye, hogy keveset fogyaszt, legalábbis a tulajdonosok az extrák felsorolása helyett inkább ezt erősítik mint az autó erényeit, illetve a kedvezőbb vagyonszerzési, és kötelező sarcokat. Vagy a hátsó ablaktörlőt (ha van)! Ugyanis a Volkswagen ebben a korban már bőven fizetőssé tette az extráit, ezért eshet meg, hogy találkozhatunk még fényezetlen lökhárítós, zárhatatlan kesztyűtartós, dísztárcsa nélküli acélfelnis kivitelben, és hátsó ablaktörlő nélkül futó, tehát igazán mezítlábas Fabiákkal is. De tény, hogy az is új volt valamikor, és az ilyen hántásoknak hála, nagy esélyekkel indult a TOP 3 legolcsóbb hazai új autó címért. Ez mondjuk nyomós érv volt azoknak, akik a huszonéves szocialista autóikat szerették volna nyugataira cserélni, és biztos, hogy így is hipertér ugrás volt nekik az új "fóbia".

Benzinesből gyakori az 1.4 MPI, illetve ugyanebből a motorból a 16 szelepes. Dízelből volt a jól bevált SDI 1.9-es, illetve a korszerűbb 1.4 PD TDI ami nem olyan hangos mint a klasszikus szívódízel, viszont a befecskendező rendszere annyival kényesebb is. Ilyen korban, és futásteljesítmény mellett mindenképpen az egyszerűbb konstrukciót válasszuk, ha már úgyis a gázolajos kell. Ebben az autóban nagyon kevésnek éreztem az 1.2-es 64 Le-jét, ami azért mára már ennyi sem lehetett. A motor járáskultúrája olyan, hogy soha nem fordulna meg a fejemben az, hogy négy henger alá adjam igényeimet, közben a jobb lábam gáz készenlétben, mert ingadozott kissé az alapjárat, egy fojtószelep ház tisztítás biztosan simábbá tenné. Autóúton, ha hetvennel kocogót kellett előznöm, akkor úgy őriztem a lendületet, mint ősember a tüzet. Mert mindent abból tudunk megoldani. Nem szabad sajnálni a fordulatszámot tőle, de a nyomatékcsúcs háromezer körül jött, szóval afölött csak üvöltés lesz. Ezzel a motorral jó szívvel, csak városba ajánlanám, vagy csekély forgalmú vidéki utakra. 

Méretei, kényelme kategóriáján túlmutat

Mert a maga korában a másik remek dolog a Fabiában az volt, hogy bár kisautó szegmensben indult, de egész élhető, és valóban akár négy szermélynek is elegendő helyet biztosító jármű volt. Kombiban pedig egy kifejezetten praktikus családi autó. Elmondható a kor Skodáiról, hogy tág tartományban tudták befogadni a különböző testmagasságú, és súlyú embereket, így nem kellett kompromisszumiot kötni a nem konfekcióméretű vásárlóknak sem. Az anyaghasználat is inkább felfelé irányul, ha sikerül találni egy jobban extrázott kivitelt, akkor kényelmes, és kisautó szegmensben minden igényt kielégítő autót tudhatunk magunkénak. A tesztelt autóban csak egy "egykettes"  64 LE-s erőforrás dolgozott, de kaptunk kárpitozott ajtópanelt, klímát, és jó kiosztású öt fokozatú sebességváltót, ami a járműben lévő 280.000 kilométer ellenére sem készült azonnal a másvilágra, úgy tűnik, hogy még mindig van benne élet. Hátul már egy fokkal szűkösebben, és hosszabb távon kissé kényelmetlenebbül utazhattam, itt azért jobban érződik a futómű gyengesége, a második üléssorba jobban előjönnek az úthibák, érződnek az útegyenletlenségek, és valamiért a futómű zaja is árnyalatnyival hangosabb innen.

Típushibák, rendetlen motorok

Az elérhető erőforrások között vannak szíjasok, és láncosak is. Mindkettőnél figyelni kell a szervizintervallumra. Volkswagenes típushiba az elszálló gyújtótrafók esete, amit intenzív háromhengerezéssel jelez az autó amit még a legbotfülűbb tulaj is észrevesz. Szintén jót teszünk a benzines motornak a korábban már említett fojtószelep ház tisztítással is. Dízelnél az SDI-k híresen igénytelenek, de a közvetlen befecskendezésesekkel együtt már jócskán benne vannak a korban, így az érzékenyebb rendszer (pl. porlasztócsúcsok) drágábban mért törődést igényel. Típushibának számít a kormánymű (tünet: elszálló kormányszervó), az apró cseprő elektronikai problémák (pl. elektromos ablak hiba), és az utastér rideg műanyagjainak (pl. szellőzőrostélyok) repedése, törése. Végül a mumus: a rozsda, ó, az a fránya rozsda. Takarítani kell az első kerékjárati íveket (is), mert az esővízelvezetőből lejutó falevelek eltömítik a járatokat, és melegágyává válik a rozsdának.

Mivel Fabiából rengeteg fogyott, így nagyon komoly szakmai segítséget kaphatunk fórumokon, és "csináld magad videókon" keresztül akár magunk is nekiállhatunk a javításnak, mert ez még olyan autó, amihez nem kell OKJ-s tanfolyam a fényszóró izzó cseréjéhez. De persze a szakszerű karbantartást a hivatalos keretek között működő autószervizekben kaphaja meg a jármű, erről lesz majd számla, amivel lehet reklamálni. A szerelők pedig nem fognak elzavarni minket, mert jól ismert a típus, és jól bejáratott technikai háttér, és tudás áll a felmerülő hibák javítására.

Alapvetően rengeteg Fabiából válogathatunk, és őszintén szólva nem is tudnék ellenérveket felsorakoztatni szemben. Első autót keresőnek, kezdő családnak ugyanúgy ajánlom, mint kisnyugdíjasnak boltba járni. Oda még az 54 Le is elég lehet, mert igaz, hogy fapados, de legalább őszinte. Olyan, mint egy hagyományos belsőégésű motorral hajtott jármű. Az autó.

Főbb adatok:

Hosszúság: 4232 mm

Szélesség: 1646 mm

Magasság:1452 mm

Hengerűrtartalom: 1 198 cm³

Teljesítmény: 47 kW (64 LE)

Nyomaték: 112 Nm

Saját tömeg: 1 100 kg.

Csomagtartó mérete: 426 liter

Még több használttesztet itt olvashat.

További autós tartalmakárt kövessen minket Facebook oldalunkon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....