Jeep Avenger The North Face teszt

Hazavittük a limitált bosszúállót – Jeep Avenger 4xe The North Face teszt

2025.09.15.

Jól állt a The North Face-szel együttműködésben készülő Jeep Avengernek az osztrák Alpok, mint egy túratáska a hegyi felvonón. 

Valamire nagyon ráérzett a Jeep az Avengernél. Először bezsebelték vele az Európa Év Autója díjat 2023-ban, most pedig egy stílusos együttműködéssel mutatták be a 4xe, azaz a városi crossover kínálatának első összkerekes, lágy hibrid változatát. Az új tájak felfedezésében pedig nem más a partnerük, mint a túratermékekre szakosodott amerikai márka, a The North Face. Aminek egyébként a logója többször tűnik fel Ausztriában, mint nálunk az Adidas csík, szóval a lehető legautentikusabb környezetbe vittük a mindössze 4806 példányosra limitált, különleges szériát – amely szám egyébként a Mont Blanc magassága.

Aranyos, ám annál fontosabb részletek ezek, amiktől könnyű kötődni az Avengerhez. Már a korábbi, teljesen hagyományos mild hybrid tesztautómnál is arra jutottam, hogy a számtalan elrejtett gag és utalás, az átgondoltság lehet az oka, hogy Megnyerte az Európa Év Autója díjat, ugyanis adatokban nem nyújt semmi kimagaslót. Mégis jó ránézni erre a formára, még így, vadabb hangulatú, élesebben meghúzott lökhárítókkal is, no meg a látványos The North Face motorháztető matricával együtt is.

Nem csak kívül, de belül a sárgát használták kontraszt színnek. Ez visszaköszön az ülések strapabíró borításán is, amik akár vízzel is könnyedén lemoshatóak, illetve a kedvenc utastér részletemen is, az első ülések háttámláján, amit a túramárka táskái ihlettek. Szintén aranyos részlet, hogy talajmintásak a gumiszőnyegek, rajtuk a Mont Blanc koordinátáival. Minden könnyedén tisztítható és strapabíró. És egyébként a teljes kabin ezt a hangulatot sugározza magából. Érzésre biztonságos és időtálló az összeszerelés minősége, például a platformtárs Fiat 600-hoz képest is.

Sajnos áthatóan nem volt esélyem tesztelni a terepképességeit, ugyanis épp előttem gyalulták le az alját egy terep eseményen, de azért így is magabiztosabbnak érződött az Alpok lankáin, mint arra számítottam egy alapvetően városba szánt, STLA Small padlólemezre építő, apró crossovertől. Eleve váratlanul magas, 21 centis a hasmagassága, amit nagyban az all-terrain abroncsok adnak. Ugyanakkor nem vették félvállról az alváz védelmet sem, ugyanis egy emberes kartervédő húzódik a motor alatt. Elől 22, hátul 35 fok a be- és kilépő terepszög, én pedig teljesen elszoktam már tőle, hogy ilyen hasznos információkat is közölnek egy városi terepjáróhoz.

Ez jól mutatja, hogy mennyire komolyan veszi a terepezés gondolatát a Jeep még egy ilyen mindössze 4 méteres divat termék esetében is, amit azért komolyabb terepre továbbra sem mernék bevinni. Itt ugyanis egy hátsó tengelyre szerelt, 29 lóerős villanymotor adja a kvázi összkerékhajtást. Elől ugyanaz a 136 lóerős, 1,2-literes, turbós, háromhengeres motor dolgozik, mint az elsőkerekes változatban, ám itt két villanymotor támogatja meg (a másik a váltóban lakik). Így jön össze a 145 lóerős rendszerteljesítmény, ami nagyon dinamikusan viszi ezt az apró crossovert még jól megpakolva is, miközben a nagy tesztátlag 6,4 liter lett, temérdek autópályázással, lassú külvárosi közlekedéssel és némi hegymászással együtt is.

Jelenlegi konfigurátora szerint 12,5 millió forintról indít az Avenger 4xe, míg a mi The North Face kiadásunk már 14,9 millió forint. A tetősínek és a hetykén kiálló vonószemek ugyanakkor mindenképp járnak hozzá, ahogy a könnyed, sima vezetési élménye is, amit továbbra is meg lehet kedvelni a hétköznapokban. Kissé lassú az infotainment és a motorindítás, de a mild hybrid hajtás hatékony és takarékos, illetve az sem mellékes, hogy ez az egyetlen STLA Small padlólemezre építő városi crossover a Stellantis kínálatában, ami kínál összkerékhajtást.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....
2025.12.05
Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe az új Citroën C5 Aircross SUV. A 2026-os Év autója döntős....
2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....
2025.12.05
Tudta, hogy Bécsben már nem csak a templomban lehet beszélgetni egy lelki vezetővel? Toni Faber, a....
2025.12.04
A HangZóna mai vendége Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese....
2025.12.04
Utolsó modellévét valódi újdonsággal indítja a Toyota Corolla, bár szó sincs technológiai....