autósport

Hét csapat összefogott a Ferrari és az FIA ellen!

2020.03.05.

Közös közleménnyel állt elő hét Forma–1-es csapat a Ferrari furcsa motorügye kapcsán. Magyarázatot követelnek a vörösökkel a színfalak mögött megállapodó FIA-tól!

Ami eddig csak találgatás volt, szerda délelőtt konkrét lépéssé vált: a Ferrari hét ellenfele szinte egy időben adott ki közleményt, melyben felszólítják az FIA-t, adjon magyarázatot a múlt hét péntekjén a Ferrari tavalyi szabálytalannak vélt motorjának ügyében kiadott tájékoztatására, és tisztázza, pontosan mi zajlott le közöttük, milyen háttérmegállapodás részleteiről nem beszélnek.



Mint ismert, az FIA az utolsó barcelonai tesztnap végén arról adott ki közleményt, hogy egyezségre jutott a Ferrari csapatával a múlt évi motorjának alapos vizsgálata kapcsán, ám annak részleteiről bizalmas információkra hivatkozva nem közölt semmit. Csupán annyit tettek még hozzá, hogy a Ferrari a jövőben a szintetikus üzemanyagok kutatásában és a szabályok betartásában is segítséget nyújt a szövetségnek. Ez utóbbit sokan úgy értelmezték, hogy egyfajta büntetés, amiért a vörösök tavaly illegális módszerekkel használták a mindenkiénél nagyobb teljesítmény leadására képes erőforrásukat.



Német források szerint a Mercedes ezek után levelet küldött szét a Ferrarival nem kapcsolatban álló csapatok között, arra szólítva fel őket, hogy közös erővel követeljék ki az ügy magyarázatát az FIA-tól. Szerda délelőtt a Mercedes, a Red Bull, a McLaren, a Renault, az Alpha Tauri, a Racing Point és a Williams szinte egy időben adott ki közleményt, melyben még a jogi lépések lehetőségét is kilátásba helyezték.

 (Fotó: XPB)



„Alulírott csapatok meglepve és sokkolva olvastuk az FIA február 28-án kiadott közleményét a Scuderia Ferrari Forma–1-es csapatának erőforrását érintő vizsgálat lezárásáról. A nemzetközi szabályozó testületnek felelőssége a lehető legmagasabb szintű kormányzás, feddhetetlenség és átláthatóság. A hónapokon át tartó vizsgálatokat az FIA csak azok után folytatta le, hogy más csapatok kérdéseket intéztek hozzájuk. Erősen kifogásoljuk, hogy az FIA ezek után bizalmas egyezségről kötött megállapodást a Ferrarival az ügy lezárásaként” – állt az istállók közös közleményében.

Jelezték, az ügyet nem hagyhatják annyiban, magyarázatot várnak az FIA-tól. „Ezúton nyilvánosan jelezzük, hogy elvárjuk az ügy teljes és alapos feltárását, hogy biztosítva legyen, az ellenfeleket egyenlőként és sportszerűen kezelik. Ezt a szurkolók, a résztvevők és a Forma–1 tagjai érdekében is tesszük. Ezenfelül fenntartjuk a jogunkat arra, hogy jogorvoslatot kérjünk az FIA-n belüli tisztességes eljárás érdekében az illetékes hatóságnál.”



Az aláírók közül a Ferrari mellett az olaszok motorját használó Haas és Alfa Romeo maradt ki – ők a nyilvánvaló érdekütközés miatt vonják ki magukat az ügyből.
 
 

 (Fotó: XPB)



A csapatok okkal érzik úgy, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesültek az FIA részéről: ameddig a szövetség nem tisztázza, hogy pontosan mi is történt, fennáll a gyanúja annak, hogy az egyelőre titkolt megállapodással és vizsgálati eredménnyel akár egy súlyos szabálysértést is takargathatnak. A hét rivális most ezt a kétséget szeretné eloszlatni. Amennyiben kiderülne, hogy a Ferrari illegális erőforrással versenyezte végig a 2019-es szezont, a résztvevők akár kártérítést is követelhetnének, hiszen a Scuderia a második helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, melynek végeredménye arról is határoz, mely istálló mekkora összeget kap az F1 éves bevételeiből.



Izgalmasnak ígérkezik tehát az évnyitó Ausztrál Nagydíj – a pályán kívül legalábbis biztosan... Most a labda az FIA térfelén pattog. (telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....