Szalay Balázs pilóta készülődik                                                                   Fotók: Boros Jenő

Ültem már Niki Lauda, Rubens Barichello, Tom Christensen és Walter Röhrl mellett, a Hungaroringen, a portugáliai Ascari pályán és a lezárt Monte-Carlo Rallye gyorsasági szakaszán. Természetesen ők vezettek, szóval nem kellett (volna) félnem, mert maximálisan bíztam bennük, de azért erősen markoltam a majrévasat.

És persze mindig megfogadtam, hogy soha többé nem ülök be senki mellé utasként, de aztán az első kanyar után túltettem magam a félelmen és élveztem a száguldást.

Mást úgy sem tudtam volna csinálni, mert csak a kör végén lehet kiszállni. Meg aztán ennyivel én biztosan nem mernék menni és így legalább megérezhetem, hogy milyen 600-700 lóerős autóval zárt pályán menni. Igaz, a monacói körnél centiméternyi biztonsági zóna sem volt, és egy kisebb hiba, vagy gumidefekt után csak a szakadék maradt volna bukótérnek, vagy inkább zuhanózónának. De indulás előtt megnyugtattak a gyáriak, hogy itt a mentő, van helikopter és a többszörös világbajnok egyébként is csak 60-70 százalékkal hajtja ilyenkor a Porschét, ettől aztán megnyugodtam...

Dakaros taxizás

Több magyar profi versenypilótával is belekóstolhattam már a zárt-pályás taxizás mámorába. Általában a Hungaroring első kanyarja után fogadtam meg, hogy többé soha. Így volt ez a dakaros Szalay Balázs esetében is, aki mellett először az Euroring környéki dombokon száguldhattam. Tempós pattogás, csúszkálás terepen, repülés buckákon át, szóval minden korábbi élményen túltett és minden porcikámnak felejthetetlen volt. Jó pár éve ennek, de ma is élénk az emlék, így az idei Opel rendezvényen inkább szolid Mokkákat fogyasztottam, meg Insigniákat teszteltem, de aztán nem tudtam ellenállni és odasündörögtem a dakaros Opelhez, meg pilótájához, Baluhoz.

Óvatos megközelítés

Először csak méregettem, közben minden részletét fotózgattam, nem hagytam ki a szervizfeladatot is ellátó versenykamiont, aztán megkérdeztem, hogy felmászhatok-e a kabinba. Számíthattam az igenlő válaszra, így gyorsan maszkot húztam, felvettem a bukósisakot, bepattantam Szalay Balázs mellé, némi segítséggel becsatoltam az ötpontos biztonsági övet, aztán néhány másodperc múlva már a hajmáskéri katonai gyakorlótér lezárt szakaszán száguldoztunk.

Először csak földúton, aztán előtört Baluból a sivatagi ösztön és igazi terepezésre váltott, ami azt jelenti, hogy mindenen átmentünk, ami utunkba került. És itt most útról legkevésbé lehet beszélni, inkább köves síkságra, vízmosásra, sziklás terepre kell gondolni. Jó, én is tudom, hogy ennek az autónak csak a ruhája Opel Mokka, de akkor is, amit ez kibírt, az tényleg elképesztő, ahogy Balu magabiztos manőverezése is.

Ízületi fájdalmak

Az hogy az autó bírja, már önmagában nagy teljesítmény, de hogy ilyen és ennél keményebb terepen és még nagyobb tempóban száguld ezzel ezer kilométereket a sivatagi dűnéken Szalay Balázs és navigátora, Bunkóczi László, hát az már tényleg embertelen. No klíma, semmi rugózás, semmi csillapítás! A jobboldali ülésbe préselve stabil a helyzet, ráadásul a párna betétre támaszkodva a könyököt is meg lehet védeni a komolyabb ütésektől, de minden sziklát, dobbantót érezni a csontokban, ízületekben. Nem volt hosszú a bakonyi gyakorló pályán megtett táv, de az a hét kilométer felért egy pokoli utazással, igaz, repülés közben a mennyben jártunk.

A farakások között

 A széria Opell Mokkákkal is vadregényes az autózás                                  A szerző felvételei