csabai kolbászfesztivál

Hétköznapi hősök a Csabai Kolbászfesztiválon

2015.09.21.

A fiatalok részéről felfokozott várakozás előzi meg a Sausage Party programsorozatot, ami idén csütörtökön, pénteken és szombaton is a legmenőbb mai zenekarokat hozza el a fesztiválra.

Az idei évben az egyetlen Békés megyei koncertjét a Csabai Kolbászfesztivál keretein belül adja a Punnany Massif. Pécs "Pro Communitate"-díjas zenekara szinte napra pontosan egy év után látogat el Békéscsabára, hogy olyan slágerekkel táncoltassa meg a nagyérdeműt, mint az Utolsó tánc, a Hétköznapi hősök, vagy a Részletek. Ezen a koncerten kerül bemutatásra a készülő "FEL#2 - E" album összes további darabja is, élükön a Vendéglátós című szeptemberi kiadvánnyal.

Igen ők azok... a Punnany Massif

Az ősszel – szintén az új lemez beharangozásának égisze alatt – a zenekar európai turnéra indul, majd egy hosszabb pihenőt tart, így elmondható, hogy minden szempontból különleges és fontos a békéscsabai koncert, mind a zenekar, mind a közönség számára. A hangulat tehát előre garantált, azon pedig ne lepődjön meg senki, hogyha a gasztronómiára nyitott zenekartagokkal a koncert másnapján együtt találja magát egy kolbásztöltésen, egy pohár finom itallal.

Fergeteges volt a koncertjük a 2014-es Csabai Kolbászfesztiválon is

További Csabai Kolbászfesztiválos hírek az Autószektor állandó rovatában, a fesztivál honlapján és Facebook oldalán. Töltsük együtt október 22-25. között Békéscsabán, hiszen a csabai Csabán az igazi!

Tele volt a Sportcsarnok küzdőtere

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....