Lexus

Hibátlan állapotú, mindössze 115 kilométert futott Lexus LFA-t árvereztek el rekordközeli áron

2021.07.05.

Használt autó ritkán van közelebb az új állapotához, mint az alábbi 2012-es Lexus LFA, amelyen az idő múlását szinte csak a motorra tapadt porréteg mutatja. Pontosabban az sem nagyon, mivel az elmúlt tíz évben szinte végig egy patika tisztaságú autószalonban várta új gazdáját, aki végül 808 ezer dollárért vásárolta meg a ritka modellt.

Egy amerikai autó-árveréseket összegző honlapon, a bringatrailer.com-on tűnt fel nemrég egy igazi ínyencség, a világ talán legjobb állapotú „használt” Lexus LFA-ja. A gyöngyház sárga (5B0) fényezésű szupersporautó különlegességét jól mutatja, hogy mindössze 11 nap alatt ment fel az ára 600 ezer dollárra (177 millió forint), és onnan is volt feljebb. Egy nappal a július 2-ig tartó licit vége előtt már 710 ezer dolláron, azaz 210 millió forinton állt a licit. Végül, - mindössze húsz perccel a licit vége előtt – egy ennél jelentősen magasabb, 808 ezer dolláros (231 millió forint) ajánlat lett a befutó.

Annak idején az Egyesült Államokban eleinte nem is értékesítette a Lexus a típust, csak lízingelni lehetett két évre (és utána vásárolhatta meg ugyanaz a személy), amire azért volt szükség, hogy kiszűrjék azokat, akik anyagi haszonszerzéstől hajtva, kizárólag továbbadási céllal akartak hozzájutni a limitált szériás ritkasághoz. Később a megmaradt példányokat felajánlották megvételre néhány kiemelt Lexus márkakereskedés tulajdonosának, akik közül sokan éltek is az egyszeri lehetőséggel. 

Bob Rohrman, a Palatine-ben (Illinois állam) lévő Lexus of Arlington tulajdonosa is így tett, 388 ezer 900 dollárt (115 millió forint) fizetett 2012-ben a sárga LFA-ért, amely krémszínű bőr belsővel és az összes létező extrával fel van szerelve. Az autó különlegessége, hogy a Brembo gyártmányú karbon-kerámia féktárcsák elöl hat-, hátul négydugattyús féknyergeit az autóval megegyező színre fújták le még a Motomachi gyárban.

A szakértők szerint ilyen állapotú LFA valószínűleg nincs még egy a világon, talán csak a gyári múzeumban. Eddigi életét ez az autó ugyanis a Lexus of Arlington márkakereskedés bemutatótermében töltötte, ahol természetesen a központi helyet foglalta el. A szalon tulajdonosának legféltettebb büszkesége közúton csupán egy-két alkalommal járt, és ott is csak a gazdája és testvére vezették, most mindössze 72 mérföld (115 km) van az órájában.

Érdekesség, hogy amikor újként elszállították Amerikába, már 27 mérföld (43 km) volt a kocsiban, mint kiderült azért, mert a Lexus a szúrópróba-szerű gyári minőségellenőrzésre ezt a példányt is kiválasztotta annak idején. Tehát az elmúlt közel tíz év során mindössze 72 kilométert tett meg az autó, ami nem nevezhető éppen extrém magas futásteljesítménynek.

A Lexus of Arlington saját márkaszervizben csak a kereskedés legtapasztaltabb szerelője (egy bizonyos Slack úr) nyúlhatott az autóhoz, aki a szükséges próbautakat a hatalmas főépület mögötti udvaron tette meg, a tulajdonos szerint a 72 kilométer körülbelül fele ezekből a tesztkörökből jött össze. Amikor még új volt az LFA, a szokásos, értékesítés előtti rutinellenőrzéseket is a tapasztalt szerelő végezte el rajta, ezután pedig csak a folyadékokat, főleg az 5W-50-es motorolajat cserélte benne, legutóbb 2020 végén.

Több okból sem véletlen, hogy a gyűjtők használtan is ennyire nagy összeget hajlandóak kiadni egy-egy LFA-ért: egyrészt a Lexus mindössze 500 darabot gyártott a típusból 2010 és 2012 decembere között, ami elképesztően kis szériát jelent, főleg a Lexus szintjén, továbbá a félezer példányból már sokat össze is törtek az elmúlt évtizedben. Ez a példány a 184. sorszámú, viszont teljesen érintetlen és mindössze öt darabot szállítottak ilyen színű fényezéssel Észak-Amerikába.

Másrészt nemcsak az egyik legritkább, de sokak szerint a valaha volt egyik legjobb japán autóról van szó, amelynek fejlesztésére a becslések szerint körülbelül egymilliárd dollárt költött a Toyota. Az LFA történetéről és konstrukciójának technikai részleteiről januárban hosszú cikket közöltünk a gyártás megkezdésének tízedik évfordulója alkalmából.

Kijelenthető tehát, hogy ennek a különleges LFA-nak az új gazdája nem keveset áldozott a hobbijára, de ennyi pénzt okosabban elkölteni autóra nem lehet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

Fotó: bringatrailer.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....