Hideg Ádám

Hideg Ádám sokat fejlődött a Winter Series-ben

2024.03.29.

Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben teljesített négy versenyhétvégét Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző, aki a spanyolországi pályákon rendezett négyállomásos felkészülési sorozatban az újoncok értékelésében kétszer állt dobogón, volt pole pozíciója is, a záróhétvégén pedig már az élmezőnybe is odaért.

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője elmondta, bár a gokart nagyon jó alapot biztosított neki a Formula 4-es autó kezeléséhez, sok újdonsággal szembesült, ezért az első, jerezi hétvége volt számára a legnehezebb.

„Már az állórajt is szokatlan volt a számomra, ráadásul ezekben az autókban a lábnál van a kuplung, és az is kihívást jelentett, hogy 35-en volt körülöttem, így abban a hangzavarban a saját autóm motorhangját nem nagyon hallottam” – elevenítette fel az első emlékeket Hideg Ádám, aki azt is kiemelte, sok tapasztalatot szerzett azért, mert változó időjárási körülmények között volt alkalmuk versenyezni.

„Voltak esős időmérők és versenyek, Jerezben volt olyan, hogy vizes pályán slick gumikkal mentünk, de természetesen száraz aszfalton, napos időben is sokat tanultam az F4-es autóról. Úgy érzem, hogy a rajtok szempontjából fejlődni tudtam, és volt lehetőségem a biztonsági autós szakaszok közben is gyakorolni, az újraindításokba is beletanultam. Ráadásul sokféle időmérős eredményem volt, így volt, hogy az első 10-ben, de olyan is, hogy a 30. helyről rajtoltam” – mondta, és hozzátette, bár barcelonai pole pozícióját az időjárási körülmények miatt törölt versenyen nem tudta megpróbálni győzelemre váltani, két kört azért megtettek a safety car mögött és a rajtprocedúrán ugyanúgy végig mentek.

„Mivel volt lehetőségem viszonylag sokat tesztelni az F4-es autót, vezetéstechnikai szempontból ez a rész már nem sok újdonságot tartogatott, az viszont kihívás volt, hogy egy majdnem 40 fős mezőnyben megtaláljam a helyet bizonyos szituációkban. A gumimelegítés szintén új tapasztalat volt, piros zászlós megszakítás után vissza kellett melegíteni a lehűlt gumit, ezt a gokartban nincs lehetőség megtanulni” – foglalta össze Hideg Ádám.

Elmondta, hogy az ellenfelei közül a legtöbbet korábbról már ismerte, gokartban is versenyeztek egymás ellen, de az újoncok mellett olyan riválisok is szerepeltek a Winter Series-ben, akiknek ez már a második idényük volt F4-es autóval.

„Voltak kifejezetten erős csapatok, de az újoncok között is voltak ügyes és gyors versenyzők. Komolyabb problémám senkivel nem volt, talán egy olyan leszorítást tudnék megemlíteni, amit akkor nem értettem, de versenyhelyzetben néha történnek ilyenek” – nyilatkozta.

Fotók: Hideg Ádám média

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője a szezon későbbi szakaszában az olasz F4-es bajnokságban is rajthoz áll majd, a Winter Series az erre való felkészülését és az F4-es versenyautóval való összeszokást szolgálta.

Az olasz bajnokság idei első versenyhétvégéjét május 3. és 5. között rendezik Misanóban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....