közlekedésbiztonság

Hideg idő - Romániában továbbra is zárva tartanak két autópályát és hét országutat a hófúvások miatt

2018.03.01.

Romániában továbbra is zárva tartanak két autópályát és hét országutat a hófúvások miatt - közölte csütörtökön a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR). 

Valamennyi lezárt út Dél-Romániában található, Erdélyben nincsenek fennakadások a közúti forgalomban. A rendkívüli hideg és a hófúvások elsősorban a Bukaresttől keletre, a román tengerpartra vezető utakat bénították meg. A fővárost Konstancával összekötő A2-es autópályán kedd óta szünetel a közlekedés. 

A CNAIR tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán 905 hóekével felszerelt gépjármű dolgozott a romániai országutakon, és 2787 tonna csúszásgátló anyagot szórtak szét. A társaság ismét arra figyelmeztette a gépkocsivezetőket, hogy csak akkor induljanak el, ha halaszthatatlan dolguk van, és gépkocsijukat téli útviszonyoknak megfelelő gumiabroncsokkal szerelték fel. 

(a kép illusztráció)

A román vasúttársaság csütörtöki közleménye szerint valamennyi vasúti fővonalon helyreállt a forgalmi rend, a vonatok közlekedését azonban - elsősorban Dél-Romániában - a téli időjárási viszonyokhoz igazították. A vasúttársaság is azt javasolta az utazóknak, hogy tájékozódjanak az esetleges késésekről, mielőtt útnak indulnak. 

A hideg miatt továbbra is szünetel az iskolai tanítás Románia fővárosában és 11 déli megyéjében. 

A román meteorológiai szolgálat péntek estig meghosszabbította az Erdélyre érvényes sárga (elsőfokú) és az Erdélyen kívüli területekre és Székelyföldre érvényes narancssárga (másodfokú) figyelmeztetést a szélsőséges hideg miatt. Csütörtök reggel az ország teljes területén mínusz tíz fok alatti hőmérsékleti értékeket mértek. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....