Honda

A Honda V8 VTEC, ami nem kerül autókba

2023.10.06.

Még sosem került egy utcai Honda modellbe gyári V8 motor, ugyanakkor a hajók piacán még ilyennel is rendelkezik a japán gyártó.

5,0 literes, 350 lóerős V8 Honda motor, a híres-neves VTEC változó szerepvezérléssel? Már csak a gondolattól is libabőrös leszek, de a valóság az, hogy egy ilyen motor eddig sosem került egyetlen Honda utcai autóba sem gyárilag, és jó eséllyel soha nem is fog bekerülni, ha így folytatódik a szabályozások szigorítása. Ugyanakkor a Honda – ahogy a legtöbb japán gyártó – nem csak az autópiacon van aktívan jelen. Híresek hajó motoraikról is, és most a fent említett tulajdonságokkal bemutatkozott a Honda Marine BF350.

Ami amellett, hogy valószínűleg gond nélkül elhúz bármilyen nagyobb hajót, nyilván remek hangzással is kényeztet, és a VTEC-nek köszönhetően a fogyasztása is alacsony maradhat. Alacsony fordulaton gyengébb, takarékosabb lehet, míg magas fordulaton megérkezhet a valódi ereje, ha éppen arra lenne szükség. Emellett egy rakás egyéb technológiát is felsorakoztat a hatékonyabb működés érdekében, például a BLAST rendszer érzékeli, ha teljesen feltoljuk a gázkart és korai gyújtással segíti a tempószerzést. Persze nem is olcsó a 347 kg-os motor. Bár egyelőre nem hivatalos, de állítólag 17 millió forint körül lehet a Honda V8-asa.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....