Dakar

Horváth Lajos „Laller” terep-motorversenyző megkezdte a felkészülést a 2018-as Dakar Rallyra!

2017.04.09.

Még alig ért véget a nagy kaland, alig kapta vissza versenygépét Horváth Lajos, már újból a pályákat és a konditerem padjait koptatja a népszerű váci Dakar hős. Feltett szándéka minél több hasznos távot „belepakolni” magába és paripájába, hogy a következő kihívásra még erősebben, és több tapasztalattal felvértezve állhasson oda.

Hétvége ide, vasárnapi pihenőnap oda, Laller újfent nagymotorja és kerékpárja nyergébe pattant, hogy számolatlanul rója a kilométereket. A motiváció adott, hisz nemrég jelentették be a 2018-as Dakar Rally hivatalos útvonalát, amely minden eddiginél hosszabb és embert próbálóbb lesz. Tekintettel a jubileumra, plusz két nappal és busás kilométertöbblettel is gazdagodik a jövőre már 40. alkalommal megrendezett világhírű esemény.

Fotó: Magyar Noémi

Ennek megfelelően Horváth Lajos is bekeményített felkészülésében, ugyanis feltett szándéka ismét rajthoz állni, és célba is érni a maratoni seregszemlén. Nincs megállás, és ebben még a kisebb-nagyobb egészségi problémák, sérülések sem tudják őt megakadályozni:

„A Dakar után sem áll meg az élet, sőt, most kezdődik csak igazán. Az én szívem is nagyot dobbant, és a tenyerem is viszketni kezdett, mikor papíron szembesültem a 2018-ra kiadott útvonallal. Eddig is keményen edzettem, de az elmúlt héttől még rátettünk egy lapáttal. Mostantól egyetlen nap megállás sincs, csak a legszükségesebb esetekben tartunk szünetet. Az edzőm javaslatára több kardiót vittünk a programba, a szombati motorozás után például ismét kerékpár nyergébe pattantam, a hét elején pedig már ismét az edzőteremben végeztem az erőfejlesztő gyakorlatokat.” - mondta el a Quebeck Laller Racing Team pilótája.

Természetesen a Dakarig vezető úton több fontos, lényeges állomást is tart az egyik legjobb hazai terep-rally motoros, hiszen a tervei között világkupa futamok - a Hellas Rally, az Italian és a Hungarian Baja -, valamint a hazai bajnokságban történő indulás is szerepelnek.

„Jelenleg kisebb egészségi problémákkal küszködöm, van egy csontkinövés a jobb térdemen, ami nagyon bántja az izmokat. Ezt mindenképp szeretném megműttetni, hogy a május végi Hellas Rallyra már rendben és fájdalommentesen tudjak elutazni. A teljes felépülés hat hetet vesz majd igénybe, de már három hét után terhelhető lesz a lábam, így bizakodó vagyok. Sokat tanultam az elmúlt időkben, és lépésről lépésre építem fel magam, az engem körülvevő profi csapat segítségével. Sem a fájdalom, sem a nehézségek nem szegik a kedvem, és nem tántorítanak el a céljaimtól!” - zárta mondandóját az elszánt hazai Dakar pilóta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....