Dakar

„A Hyena újra ordít és menetre kész” – folytatja a Dakart a magyar kamionos egység

2023.01.10.

Sikerült megoldania a csütörtökön keletkezett motorgondjait, így kedden folytatja a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a kamionosok között versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió.

Forrás: Qualisport Racing Facebook

A Qualisport Racing csapat versenykamionjában a csütörtöki ötödik etapon a hajtóművel adódtak gondok, ezért a gyorsasági végét le kellett rövidítenie, majd a táborban kiderült, hogy egy hajszálrepedés keletkezett a légszűrőházon, amelyen keresztül a sivatagi por beszivárgott a motorba.

A gárda hétfői közleménye szerint az elmúlt napokban komoly erőfeszítéssel és átfogó háttérmunkával el tudták végezni a javítást, melyhez előbb be kellett szerezni a szükséges alkatrészt, amely szombatra érkezett meg Magyarországról Rijádba. A munkálatokat a csapat fedélzeti szerelője és konstruktőre, Ács László irányította, "aki vasárnap éjszaka örömmel jelentette: a Hyena újra ordít és menetre kész".

A magyar egység - a hétfői szünnap után - kedden folytatja a viadalt. Erre a szabályok lehetőséget adnak az úgynevezett "Dakar Experience" kategóriában. Ebben külön értékelik a triót, mely narancssárga rajtszámmal mehet a továbbiakban és nem rajtolhat a kategória első 25 helyezettje között.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.16
Miközben az új Lexus ES hivatalosan már megérkezett, a modell karrierje valójában még csak most....
2026.04.16
Egyeztet a szabálymódosítások lehetőségeiről a Forma–1, de könnyen lehet, hogy bizonyos....
2026.04.15
A Lotus virágaként ismert brit sportkocsigyártó ismét nagyot kreált. ..
2026.04.15
A magyarországi használtautó-importot a következő hetekben nagyban befolyásolhatja a forint....
2026.04.15
Új, kifejezetten sűrűn beépített városi környezetbe szánt elektromos furgonnal lepi meg a világot....
2026.04.15
Az idei első három hónapban 8,1 százalékkal több motorbenzin és 13,3 százalékkal több gázolaj....
2026.04.15
Az Európai Bizottság Autóipari Csomagja átírja a játékszabályokat: a 2035-ös belsőégésű tilalom....
2026.04.15
A Tu-454 típussal lépne be a korszerű, szélestörzsű és nagy hatótávú repülőgépek piacára az orosz....
2026.04.15
Újabb jelentős gyártási mérföldkövet ért el az Audi Hungaria: legördült a gyártósorról a....
2026.04.15
Szerda éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje. Még mintegy egymillió autós nem....