Polestar

Ihletet ad a jövő autói tervezőinek a Hot Wheels

2023.09.19.

Idén szeptemberben a világ egyik legrangosabb autós formatervezői pályázata, a Polestar Design Contest tulajdonosai partnerségi megállapodást kötöttek a Mattel-lel. Ennek részeként a márkához tartozó, 55 éves múltra visszatekintő Hot Wheels járművek innovatív tervei a verseny leendő résztvevőinek rendelkezésére állnak majd, illetve a jövőben a Polestar autókból Hot Wheels és Matchbox gyűjthető modellek készülnek.

A Mattel alelnöke és a járművekért felelős globális vezetője, Roberto Stanichi úgy látja, hogy az együttműködés közös alapokra épít. A Polestar ugyanis folyamatosan újraírja az elektromos teljesítmény és az autóipari innováció történetét, a Hot Wheels pedig épp így feszegeti a képzelet és a formatervezés határait a modelljeivel. A most induló kooperációjuk azt az elszántságot, a határozottságot és a szenvedélyt tükrözi, ami tovább viszi a járművek kialakításával kapcsolatos ismereteket. Hasonlóan ítéli meg az együttműködésben rejlő lehetőségeket Thomas Ingenlath, a Polestar vezérigazgatója is, aki szerint a Mattell-lel való közös munka során elkészülő Hot Wheels és Matchbox játékmodellekkel még szélesebb közönséghez juthat el a Polestar márka és az általuk életre hívott úttörő verseny híre.

A Polestar idei megmérettetésen három díjnyertes koncepciót gyúrtak egybe, aminek köszönhetően megszületett a tisztán elektromos „Polestar Synergy” fantázianévre hallgató szupersportautó terve, illetve 1:1 méretarányú, mindössze 1,07 méter magas és 4,56 méter hosszú modellje. A végleges formaterveket Devashish Deshmukh, Swapnil Desai és Yingxiang Li készítette. A díjnyertes jármű a müncheni IAA 2023 kiállításon mutatkozott be, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba viszik. Ott 2023. október 7-től a kaliforniai El Segundóban lesz látható a Hot Wheels Legends turnén.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....