Formula Student

Íme a legújabb magyar Formula autó

2017.05.13.

A tavalyi csúcsévet is túl akarják szárnyalni a BME Formula Racing Team egyetemistái: új gépüket látva jók az esélyeik.

Lehullt a lepel

Magas a léc, mert tavaly a világranglistán tizedikek lettek a BME versenyautóépítői, idén pedig futamot akarnak nyerni. Ezt az új kapitány, Sipos Gábor mondta legújabb Formula gépük premierjén, a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem Q épületének hatalmas aulájába, ahol több mint kétszázan várták a nagy pillanatot. Este hat óra után nem sokkal a kapitány és Turányi László főmérnök lerántotta a leplet az autóról, ami már első pillantásra is szép, közelebb megvizsgálva pedig műszakilag is komoly: szénszálas kompozit vázszerkezet, variálható hajtásszabályozás, négy kerékagyra rögzített elektromotor, kerekenként 327 newtonméteres nyomaték, 6,2 kilowattos akkumulátor kapacitás. 

Formulás pontosság

Ez most nem csak kategóriát jelent, hanem a műfajhoz illő pontosságot is, mert hogy minden az októberben eltervezett menetrendnek megfelelően elkészült, olyannyira, hogy az autó már túl van több teszten, melyeken bizonyított a csapat és a gép is. A FREC007-es álló helyzetből 2,9 mp alatt gyorsul 100 km/órára, ami nem csak az utcai Ferrarikat veri, de a királykategóriában is ütős paraméter.

Ahogy Turányi Laci a Rollout-on elmondta, igaz versenyautó, mellyel remélhetően sok pontot sikerül majd begyűjteni a két magyarországi és két külföldi futamon, mind a statikus, mind a dinamikus versenyszámokban.

Egyenes után nyolcas

A különböző feladatoknál eltérő tulajdonságok dominálnak: 75 méteres pályán az egyenesben való gyorsulást és fékezést mérik, a 8-as alakú pályán a jó oldalgyorsulással, vagyis a stabilitással lehet sokat nyerni, az 1 km-es pályán autocross pálya után pedig a 22 km Endurance következik, köztes megállással és pilótacserével. Utóbbinál nem csak a tempó a fontos, mert sok pontot hozhat a hatékony energiafelhasználás.

Háromezer alkatrész

A konstrukció nem változott, maradt mind a négy kereket hajtó villanymotorok és a szánszálas monocoque pilótafülke, de a legfontosabb a tömegcsökkentés, ami minden területet érint, de nem bármi áron. Mert lényeges, hogy könnyebb legyen az autó, de számolni kell a költségekkel, a konstrukciós prioritások között első helyen szerepel a megbízhatóság, az akkuk és motorok hűtése, mert az energia hatékonyabb felhasználása több száz pontot jelenthet a futamokon. Nem volt könnyű feladat a háromezer alkatrész beszerzése, legyártása és összeépítése. Az akkupakkból tíz kilogrammot sikerült lefaragni, ami jelentős diéta egy 225 kilós versenyautó esetében.

Az évtized sikere

2016-ban leghosszabb és legjobb szezonját zárta tavaly a BME Formula Racing Team, mely az első magyar Formula Student versenyautót építette 2007-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen, Bári Gergely vezetésével. A Formula Racing Team 2016-ban már a tizenegyedik autójával versenyzett: az FREC-006-osnak mind a négy kerekét egy-egy villanymotor hajtja. A 2016-os évben a németországi Formula Student e-race-t a BME Formula Racing Team nyerte, a Silverstone-ban a csapat második lett a villanyautók mezőnyében és övék volt a legjobban gyorsuló autó Gönyűben. Annak ellenére, hogy kevés nemzetközi futamon vett részt, a világranglista éves összesítése szerint tizedik helyen végzett a magyar csapat.

Idei rajtok

A szimulációkkal felgyorsították a fejlesztést, a hajtásszabályozás szoftver például modellből lett generálva, a programozásba besegítettek a villamos kar hallgatói is, ezzel akár fél óra alatt lehet módosítani. A tesztnapokon fokozatosan növelték a tempót, a munkát segítette, hogy a tavalyi akkut is használhatták, így hatékonyabb lett az idő kihasználtsága.

Az indulás jól sikerült, az újoncok betanultak, ráadásul a szponzorok is kitettek magukért, így a források is rendelkezésre állnak, most már csak a csapattagokon múlik, hogy milyen eredményeket érnek idén. A tervek szerint BME Formulat Racing Team idei programjában is szerepel a németországi e-race, az örkényi Formula Student East, a Formula Student Hungary és még egy további külföldi helyszín.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....
2025.02.09
A Mazda Motor Corporation megnyitotta a Mazda Trans Aoyama nevű, vadonatúj élményterét, amely a....