hitel

Indul a növekedési hitelprogram második szakasza

2013.10.01.

Elindul kedden a Növekedési Hitelprogram második szakasza, amelynek keretében az MNB 2014. december 31-ig összesen 2000 milliárd - ebből október 1-jétől 500 milliárd - forint nulla százalékos kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt a bankoknak a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozására, amelyért azok továbbra is legfeljebb 2,5 százalékot számolhatnak fel az ügyfeleknek.

    A program továbbra is három pillérrel működik. Az első pillér új hitelek nyújtására áll rendelkezésre, ezt a célt szolgálja a 2000 milliárd forintos keret 90 százaléka - az októbertől induló első szakaszban 450 milliárd forint. A második pillérben van mód a régi deviza- és forinthitelek kiváltására, erre az októbertől megnyíló keretben 50 milliárd forintot lehet felhasználni. A minimális hitelösszeg a mostani programban is 3 millió, a maximális 3 milliárd forint, a futamidő pedig továbbra is legfeljebb 10 év lehet.
    Az október 1-jén megnyíló második szakaszban változik ugyanakkor az allokáció, a lehívás érkezési sorrendben lesz. Az 500 milliárdos keret kimerülése esetén az MNB a monetáris tanácshoz fordul további forrásért. Egy másik változás, hogy minden bank szeptember végi kkv-hitelállománya 100 százalékáig vehet fel MNB-forrást.
    Megmaradt a harmadik pillér is, ennek keretében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal csökkenthetik a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben az MNB a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosít számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére.
    A növekedési hitelprogramban nyújtandó jegybanki hitelek forrása a kéthetes MNB kötvény lesz az MNB korábbi közlése szerint.
    A növekedési hitelprogramot június 1-jén indította el három hónap próbaidőre az MNB a növekedés támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások hitelezésének bővítése érdekében. Az MNB a program augusztus végéig tartó első szakaszában 750 milliárd forintos keretet bocsátott a bankok rendelkezésére. A program első szakaszában elsősorban a nagyobb kkv-k vettek részt, s a felvett hitelek 60 százaléka volt új hitel, szemben a várt 40 százalékkal.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....