tereprali

Irány Moszkva!

2016.06.30.

Mindössze tíz nap van a 2016-os Silk Way-rali rajtjáig, úgyhogy 30 ország csapatai már nagy erõkkel készítik elõ az útjukat Moszkvába, ahol a világ egyik legismertebb sportcsarnokánál (a Luzsnyiki-stadionnál) kerül sor az adminisztratív és technikai ellenõrzésre, a nagyszabású rajtceremóniát pedig a Vörös téren tartják meg.

Miközben az orosz indulók viszonylag rövid utat tesznek meg az adminisztratív és technikai ellenõrzés helyszínére, a Luzsnyiki olimpiai komplexumba (a „papírmunkát” július 7-8-án végzik majd el a csapatok), az európai és közel-keleti alakulatoknak már az is hosszabb utazást jelent, hogy egyáltalán megérkezzenek az elsõ lépések helyszínére, ahol egyébként az 1980-as nyári olimpiai játékok nyitó és záróünnepségét is tartották.
A karaván Észak-Németországból, Travermündébõl indul július 2-án, a terepraliautók és kamionok, valamint a szervizjármûvek kétnapos kompozással szelik át a Balti-tengert, és érkeznek meg Helsinkibe. Ezután további két nap autózás következik, és 1125 kilométer megtétele után érkeznek meg július 5-én Moszkváb a. A kínai csapatok is konvojban érkeznek, Khorgosnál lépik át a határt, és Kazahsztánon át érkeznek, majdnem a versenyútvonalon, csak éppen ellenkezõ irányból – és persze közúton. A tereprali nagy öregje, Teruhito Sugawara és a felkelõ nap országából érkezõ versenyzõtársai Vlagyivosztoknál lépnek be Oroszországba, és több mint 6000 kilométert tesznek meg Moszkváig.

A végsõ ellenõrzés

A karaván tehát a Luzsnyiki stadion parkolójában ad egymásnak randevút, itt épül fel tulajdonképpen az elsõ ideiglenes tábor – annál a stadionnál, amely otthont ad majd a 2018-as világbajnoki döntõnek. Ez a 76.000 nézõ befogadására alkalmas stadion a Moszkva folyó partján fekszik, és az olimpián kívül rendeztek itt már többek között Bajnokok Ligája-döntõt is – 2008-ban itt mérkõzött meg a Manchester United a Chelsea-vel, de játszott itt a Rolling Stones és fellépett Michael Jackson is.

A versenyzõkre ezúttal a papírmunka vár itt: ki kell tölteniük a orvosi papírokat, be kell mutatniuk a saját és a versenygépeik papírjait, és persze végül át kell esniük a technikai ellenõrzésen. Hosszú a lista, hogy milyen technikai és biztonsági szabályoknak kell megfelelniük az autóknak és kamionoknak ahhoz, hogy megkapják az induláshoz szükséges zöld lámpát, De ha az megvan, akkor kezdõdhet a kaland, s a táv végén is egy legendás stadionhoz, a pekingi Madárfészekhez érkeznek meg, ott állítják fel ugyanis céldobogót.

A show

Mielõtt útjára indul a kaland, az orosz fõvárosban hatalmas népünnepélyt tartanak: beszédet mondanak a Silk Way-rali szervezõi, és a helyi méltóságok. Fellép az Alla Dukhova balett és a kazah The Gigits együttes, valamint a kínai Arany Sárkány akrobata csapat – szóval valódi bulihangulat várható a Vörös téren. A nézõknek arra is lesz lehetõségük, hogy közös fotót készítsenek a versenyzõkkel, vagy autogramot kérjenek olyan sztároktól, mint Sébastien Loeb, Stéphane Peterhansel, Ajrat Margyejev vagy éppen Eduard Nyikolajev. Kipróbálhatnak versenyszimulátorokat, a fõ esemény pedig természetesen az lesz, amikor a mezõny átgurul a Lenin Mauzóleum és a Vaszilij Blazsennij székesegyház lábánál felállított rajtdobogón.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....