közlekedés biztonság

Ismét felfrissítheti Kresz-tudását!

2015.03.14.

Idén újra elindítja közlekedésbiztonsági akcióprogramját, a Tanulóknak.hu és a Kreszfelfrissítő.hu -t a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A program legfőbb célja a közlekedési kultúra javítása és a balesetek számának csökkentése.

Közlekedésbiztonsági nap az óvodában. Korán kell kezdeni

A kerékpáros kultúra fontos része a közlekedésnek, ám sajnos kevesen vannak tisztában a KRESZ kerékpárosokra vonatkozó, folyamatosan megújuló szabályaival. A gyalogosok és kerékpárosok védtelenségét tükrözi, hogy 2014-ben a közúti balesetben életét vesztett 611 személy közül 224-en az előbbi csoportokból kerültek ki. Az Európai Unió kiemelt célja, hogy a 2001. évi adatokhoz képest legalább 50%-kal csökkentse a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát. A küldetés nehéz, de különböző módszerekkel, ezen belül is kiemelten a szabályok folyamatos megismertetésével és betartatásával elérhetőek a kívánt eredmények.

A Kreszfelfrissítő.hu projekt fejlesztői olyan korszerű tananyagot dolgoztak ki, amely a közlekedésben részt vevő felnőtteknek naprakész tudást nyújt, illetve segít felfrissíteni már meglévő ismereteiket. A Tanulóknak.hu online képzéseinek segítségével pedig a fiatalok is elsajátíthatják a legfrissebb szabályokat, így felelős tagjai lehetnek a gyalogos és kerékpáros társadalomnak, de emellett felvilágosítást kapnak az életkorukból adódóan számukra elérhetővé váló járművezetői képzésekről is.

Az idei év újdonsága, hogy a Tanulóknak.hu külön évfolyamokra bontott tananyaggal teszi még inkább személyre szabottá a képzést. Az általános iskolák elsős diákjai számára hangos oktató anyag készült, melyet szülői, nevelői segítséggel könnyebben elsajátíthatnak a gyerekek. A program során június 15-ig ingyenesen bocsátják rendelkezésére az e-learning tananyagokat és módszertani segédanyagokat a köznevelési intézmények pedagógusai, tanulói és a felnőtt lakosság számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....